Sacchi a derbiről, Diazról és Giroud góljáról

Arrigo Sacchi, a Milan korábbi sikeredzője elismerő szavakkal illette Brahim Diazt és Olivier Giroud-t is az Inter elleni győzelem után és kifejtette, hogy a szünetben ő sem gondolta volna, hogy ilyen fordulatot vesz a mérkőzés.

A Milan egygólos hátrányból fordított az Inter ellen a 24. fordulóban és győzelemmel zárta a 241. Derby della Madonninát. A Nerazzurri az első játékrészben felülmúlta ellenfelét, azonban a második félidőben a piros-feketék bizonyultak jobbnak és a hajrában sikerült megfordítani az állást.

“Mégis ki gondolta volna az első félidő végén, hogy a Milan megnyeri ezt a mérkőzést? Szerintem senki, abszolút senki. Ezért is csodálatos a labdarúgás. Az Inter a második félidőben azt csinálta, amit általában minden olasz csapat szokott. A vezetés után az előny növelése helyett inkább lassították a tempót.” – értékelt Sacchi a meccs után.

Alessandro Costacurtához hasonlóan Sacchi is kiemelte, hogy Brahim Diaz beállásával megváltozott a csapat játéka.

“Brahim pályára lépésével a Milan egyértelműen jobb lett. Giroud? Nagyon jól teljesített. Egy ilyen középcsatár szenved, ha nem szolgálják ki a csapattársai. Több mint egy óráig elszigetelve volt csatárként. Olivier egy nagylelkű játékos, sokat fut és mindig készen áll. Csodálatos volt a második gólja.”

Sacchi pont a mérkőzés előtti napokban nyilatkozta, hogy a Milannak fel kell ébrednie, mivel az utóbbi mérkőzéseken a játék képe elmaradt a szezon első felében látottaktól.