Sainz: Alonso igazi példakép volt számomra

F1

2016. január 20. szerda, 16:34

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

Az ifjabbik spanyol azonban nem gyerekkorára, hanem a tavalyi F1-es szezonra gondolt, hiszen Fernando Alonso remekül tűrte a McLaren-Honda első évének viszontagságait.

Amikor Carlos Sainz tavaly megejtette debütálását a Forma-1-ben, újra előkerültek azok a képek, melyek a gyermek pilótát ábrázolják akkori példaképével, a Spanyolországot F1-es lázba borító Fernando Alonsóval. Arra viszont a regnáló WSR-bajnok sem gondolt, hogy már első szezonjában felülmúlja bálványát – Sainz hét, míg Alonso csak két alkalommal szerzett pontot 2015-ben.

A Toro Rosso pilótája úgy véli, sokat tanult honfitársától a tavalyi szezonban. „Ő nagyszerű példakép számomra” – nyilatkozta az Autosportnak. „Karrierje nehéz pillanatában van most, így érdekes látni, hogy reagál, hogyan tud felpörögni, és hogyan tud megküzdeni a vele történt dolgokkal.”

„Érdekes látni, megfigyelni, tanulni tőle, hiszen a tavalyi év csak tanulásból állt. Fernandónak nincs szüksége arra, hogy tanácsot adjon nekem, mert mindig figyelem őt. Egyszer sem jött oda hozzám, hogy ’próbáld ki ezt, vagy csináld azt.’ Csak annyi történik, hogy beszélek vele a pilótaparádén, ahogyan gyakran látják, vagy néha a paddockban. Mindig tanulok tőle, olyan mint egy tükör, amiben magadat látod.”

Sainz nyilatkozatában kitért arra is, milyen nehéz volt elviselnie a számtalan műszaki hibát a tavalyi szezonban, melyek jó pár ponttól fosztották meg őt és csapatát. „Nem a legjobb úgy rátekinteni a tabellára, hogy kevesebb pontod van annál, mint amennyi lehetett volna. De végül is, azok, akik számítanak – a Red Bull és a Toro Rosso – tudják, mennyit szerezhettem volna, hiszen elvégezték a számításokat.”

„Szerintem többen meglepődnének, ha meglátnák azt a pontmennyiséget, amennyit a megbízhatósági problémák nélkül szerezhettem volna. A számítások szerint sokkal feljebb végezhettem volna, de nem lehet tudni. Végső soron el kell fogadnod, ez egy olyan sport, ahol nem minden tőled függ. Remélem, 2016-ra mindent megoldanak majd.”

Forrás: www.formula.hu – RSS