Schmitt Pál: A zongora mellett a tárogató is előkerül

A Mexikóváros és München bajnokával volt találkozáson először a vívással való kapcsolata került szóba. 

– Már sportpályafutásom során is a konzervativizmus jellemzett, hiszen 1957-ben lettem a Budapesti Vörös Meteor igazolt vívója és a kényszerű fúziókat leszámítva, megmaradtam az első klubomnál, egészen az 1977-es, végleges visszavonulásomig. Sajnos, napjainkban ez a fajta klubhűség csak a legritkább esetben fedezhető fel, ami semmiképpen nem jó dolog. Én egyébként máig is nagy szeretettel emlékezem vissza klub- és válogatottbeli társaimra, akikkel jó kapcsolatokat ápolok. Életem meghatározó két sportélménye a két olimpiai bajnoki cím megszerzése, amelyekért olyan kitűnő vívókkal és nagyszerű társakkal küzdhettem együtt, mint dr. Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, B. Nagy Pál és Nemere Zoltán (Mexikóvárosban), illetve Erdős Sándor, dr. Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző és Osztrics István (Münchenben).        

       

– Visszavonulása idején már évtizede rendelkezett közgazdász diplomával, s a szállodaiparban dolgozott. Az igazi változás 1983-ban kezdődött az életében, amikor is beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai sorába. Hogyan érte ez a megtiszteltetés?                

– A fiatalon eltávozott dr. Csanádi Árpád helyére léphettem, s az elmúlt, csaknem három évtized során számos, nagy és megtisztelő feladatot bíztak rám, amelyeket úgy érzem, megelégedésre oldottam meg. Ma is örömmel tölt el, hogy 16 évig elnöke lehettem az egyik fontos bizottságnak, amelyik a sport és a környezetvédelem kérdéseit kezeli.

– A nyári olimpiai játékok népszerűségének folyamatos növekedése, a programba bekerülni szándékozó sportágak egyre erősebb rohamai, illetve azok szakszerű kezelése jelentik immár sok év óta az egyik legizgalmasabb témát a NOB életében – folytatta Schmitt Pál. – Komoly küldetésnek tartom, hogy azon sportágak mellett lobbizzak, amelyek az olimpiai mozgalomban igen gazdag tradíciókkal rendelkeznek, s amelyek legtöbbje ráadásul Magyarország számára is komoly sikereket hozott az ötkarikás versenyek során. Így különös súllyal érveltem a vívás, a birkózás, az öttusa és a kajak-kenu vagy akár a vízilabda mellett s bár minden támadást nem sikerült kivédeni, a tradicionális sportágak jelenlétét Londonig mindenesetre el tudtuk érni.         

– Az egyre nagyobb jelentőséggel bíró kvótarendszer ugyancsak megnehezítette magának az olimpiai részvételnek a kiharcolását is. A MOB hogyan igyekszik a magyar jelölteket támogatni ebben a világméretekben mind jobban erősödő konkurenciaharcban?              

– Rendkívül vékony jégen táncolunk, ezt el kell ismernem. Ezt előrebocsátva is azt kell mondanom, bízom a rendkívül felkészült és elhivatott edzőinkben, akik a jelentős állami támogatás révén megfelelő körülmények között készíthetik fel sportolóinkat az olimpiai megmérettetésre. Öröm, hogy fiataljaink elé sok, újabb nagyszerű bajnokokat és olimpiai helyezetteket tudtunk példaképként állítani, akik ismét bizonyították, hogy nehéz körülmények között is lehet világraszólót alkotni. Engem személy szerint külön is megtisztel, hogy az egyéni jelöltek és a csapattagok egyaránt sokan fordultak hozzám bizalommal a legkülönfélébb kérdéseikkel, és sosem a MOB elnökét, vagy a volt köztársasági elnököt, hanem olimpiai bajnok társukat látják bennem.               

– Az egyre keményedő életfeltételek közepette mind több szó esik a pénzről. Mi a véleménye erről a tendenciáról, befolyásolhatja-e ez az olimpiai mozgalom alapvető lényegét?                      

– Az új létfeltételekhez folyamatosan alkalmazkodnia kell mindenkinek, a nehézségek leküzdéséhez pedig a MOB is igyekszik lehetőleg minél több élsportolónak segítő kezet nyújtani. Itt nem mindig a konkrét pénzre kell gondolni. Meggyőződésem ugyanis, hogy hosszú távon a közelmúltban beindított „Életút” nevet viselő programunk vagy a következetesen, tudományos alapossággal vitt utánpótlás-gondozás sokkal több segítséget jelenthet, mint bizonyos összeg havonkénti átutalása. Büszke vagyok arra, hogy ebben a programban a hétszáz olimpiai kerettagunk közül háromszázan különböző felsőoktatási intézményekben tanultak. Hasonlóan jó dolognak tartom, hogy a 159 londoni részvevőnk közül igen sokan ingyenes nyelvtanfolyamokon is bővíthették ismereteiket. Ezeket a tényeket előrebocsátva természetesnek tartom, hogy az alapvető célok és funkciók nem változnak. Az olimpiára kijutó sportolók és szakemberek küldetést látnak el, erősítik az egészséges hazaszeretetet, növelhetik az ország nemzetközi megbecsülését. Az ifjúság nevelésében is komoly részük lehet, hiszen eredményességükkel a korábbi hagyományokat is erősíthetik, egyidejűleg ők maguk is példaképekké válhatnak.          

– A nemzet olimpiai bajnokai anyagi támogatásban, úgynevezett olimpiai járadékban is részesülnek. Ez a korosabbaknak különösen jól jöhet…                     

– Sok idős versenyzőnek és edzőnek ez szinte létkérdés. Ami engem illet, azért örülök különösen, mert a javaslat parlamenti tárgyalásakor – 1997-ben – a politikai pártok ritka kivételként, teljes összhangban szavazták azt meg.               

– 2004 óta Magyarország is tagja lett az Európai Uniónak. Ez az alapvető változás mit hozott a magyar sportélet számára?       

 – Nagyon komoly nyomást. Amennyiben ugyanis valóban fel akarunk zárkózni az EU-tagállamok mellé, úgy nagyon komolyan el kellett gondolkodni az egyes tagállamok sportélete között éktelenkedő különbségeken. Amíg ugyanis a jelenlegi tagállamokban a nyilvánvalóan jóval magasabb költségvetésből 1,5 százalékot fordítanak évente az iskolai-, a tömeg- és a minőségi sportra, addig ez a szám hazánkban a sokkal kisebb költségvetésből is csak 0,6 százalék. A kedvezményes társasági adó lehetőség bevezetése óta azért a helyzet, legalább is a csapatsportok számára lényegesen javult.

– Nem véletlenül olyan az ország általános egészségügyi helyzete, mint amilyen. Sajnálatosnak tartom, hogy a magyar gyerekek közel 60 %-a nem sportol semmit. A sok év óta tartó egyhelyben járás után végre rá kellene jönni, hogy a sport a nevelési és az egészségügyi célokat egyaránt kiválóan szolgálja, s hogy az ide megítélt beruházások, pénzösszegek hosszútávon bőségesen megtérülnek. A jelenlegi tendenciák – sportkörök megszűnése, az igazolt versenyzők számának csökkenése, az egyetemisták testnevelésének jelentős csökkenése – ugyanis rossz irányba viszik az ország sportéletét. A sport szerepének és jelentőségének mindenképpen fel kell értékelődnie. Örömömre, ez a jelenlegi kormány a sportot stratégiai ágazatnak tekinti, és attól is sokat várok, hogy fokozatosan bevezetésre került a mindennapos testnevelés.

– Az elmúl néhány év az Ön életében sok változást hozott, bekerült az EU parlamentjébe, annak alelnökének választották, egy ideig a Magyar Országgyűlés elnöke volt, majd köztársasági elnöknek választották, amely megbízatásáról 2012 áprilisában lemondott. Ezek mind különleges kihívások voltak. Immár 74 évesen nincs nosztalgiája ?

– Egy amerikai mondást idézek szívesen ezzel kapcsolatban: „ne sírj, ha valaminek vége, mosolyogj, hogy megtörtént.” Ám bárhogyan is alakult az életem, azt meg kell mondanom: feleségem, Makray Katalin sokoldalú gondoskodása nélkül idáig sem jutottam volna el.     

                                      

– Végül szólna néhány szót családjáról, esetleges civil passzióiról ?               

– Három lányom közül Alexa Amerikában, Petra és Gréta pedig itthon, Budapesten él. Hat unokánk van, s ami különös öröm számunkra, hogy közülük négyen budapestiek. Mindannyian jó tanulók és rendszeresen sportolnak. Ami pedig engem illet, ha néha adódik rá alkalom, hát felpattanok a kedvenc Harley Davidson motoromra, vagy sportolni megyek, amire mostanában több időm jut. Néha otthon, családi körben leülök a zongorához, sőt az utóbbi időben a tárogató is előkerül… 

(Jocha Károly, fotó: MTI, MOB/Szalmás Péter)

Schmitt Pál oldala a Nemzet Sportolói oldalunkon itt található.

Forrás: www.mob.hu – RSS