Sportnapot tartunk Csillaghegyen

DSC_3214A nyár közepén mi is kínálkozhat a szabadidő eltöltésének legkedveltebb formájának, mint a Családi Vizes Sportnap, amely ebben az évben 2016. július 24-én a nagy múltú Csillaghegyi Strandon kerül megrendezésre. A belépés III. kerületi lakcímkártyával mindenki számára ingyenes.

Műsor összeállításunkban gyerekeket és felnőtteket is szórakoztató műsorszámokat válogatunk össze. A kikapcsolódás és fürdőzés mellett lehetőség nyílik a sportolásra, színpadi program keretein belül sportbemutatók megtekintésére, hiszen a sportból a mozgásból sosem elég! Nem maradhatnak el a vízi programok így az aquafitnesz és az úszás. Ezúttal a Római Sportegyesület közreműködésével teljesítményúszást szervezünk, amely során gyermek és felnőtt egyaránt vízjártassági igazolást szerezhet. Programunk része az Ötpróba Játéknak, így aki a teljesítményúszáson a minimum 200 m leúszását bármely úszásnemben teljesíti, érvényesítheti pecsételő füzetét. Így már megszerezheti a negyedik részvételért járó pecsétet s szerepelhet az értékes nyereményutazásra vonatkozó fődíjsorsoláson, ahol a nyertest egy kétszemélyes, négynapos barcelonai utazással jutalmazzuk, a magyar olimpiatörténet legsikeresebb helyszínére.

Ami még eddig nem volt: a gyerekeket bábelőadás várja. Az Ákom – Bákom Bábcsoport előadásában A Kiskondás magyar népmesei bábjátékot, magyar népzenével tekinthetik meg, amelyet újra mozgás és sport követ. Műsorunk záróeseményeként a Hungária Tribute zenekar gondoskodik a fergeteges hangulatról. A zenekar az 1980-as évek rock and roll zenéjét itthon meghonosító Hungária Együttes nagy sikerű dalait és látványvilágát kelti újra életre.

A strandra látogatókat egyéb sportlehetőségek is várják úgy, mint tollaslabda, ping-pong és sakk. A strandon röplabdázási lehetőség is lesz, felállított hálóval, labdákkal. A kicsiket lufi hajtogató és csillámtetoválás készítő várja. Keresd a Római Kalandpark sátrát és alkoss valami egyedit! A Római Kalandpark munkatársai saját kalandfiguráikból készített színezőkkel várják a gyerekeket, emléknek pedig színes szivacslabdákat lehet készíteni.

Délután tombolasorsolást tartunk, melynek teljes bevétellel a Gézengúz Alapítvány 2016. évre kitűzött célját támogatjuk, vagyis hogy év végéig olyan ingyenes szűrőprogram-sorozatot szervezzenek, amely 200 családnak segít abban, hogy időben felismerjék, ha babájukkal valamilyen fejlődési probléma van.

Keressen minket facebook oldalunkon is: Óbuda Sport – Mozgásban a város

Számítunk részvételükre! 🙂

Az esemény plakátja:

csaladi_vizes_sportnap_2016

Forrás: www.obudasport.hu – RSS