Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét jelöli a FIDESZ és a KDNP az Országgyűlés elnökének – jelentette be szerdán Szijjártó Péter szóvivő.
A sportvezető a bejelentést követően úgy fogalmazott, a jelölésnél nagyobb megtiszteltetés nem érheti.
Schmitt a múlt héten az MTI kérdésére elmondta, hogy esetleges új feladata ismeretében derül ki, hogy összeférhetetlen, összeegyeztethetetlen-e az MOB-elnöki posztjával, de ha nem, akkor folytatná a munkáját a MOB-ban akár elnökként, akár tiszteletbeli elnökként.
Csurka Gergely, a MOB sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a Parlament május 14-én tartja alakuló ülését, és Schmitt Pál majd azt követően áll a MOB-ot érintő kérdésekben a sajtó rendelkezésére.
Az utóbbi hetek Schmitt Pál jövőbeni posztjával kapcsolatos találgatásai során a sajtóban már több név is felbukkant lehetséges utódaként: ezek szerint a MOB elnöki székében Kovács István, Vaskuti István vagy Gyulay Zsolt válthatja. Ugyancsak egy olimpiai bajnok, Czene Attila, illetve a többszörös világbajnok Balogh Gábor neve merült fel a sport-szakállamtitkárság leendő vezetőjeként.