Schottenheimer otthagyta a Jetst, Sparano lett az utódja

image

Brian Schottenheimer offensive coordinator otthagyta a New York Jets csapatát. Kedden Schottenheimer közölte a Jets vezetőségével, hogy nem tér vissza jövőre. Szerdán pedig bejelentették, hogy Tony Sparano a Miami Dolphins idén menesztett vezetőedzője veszi át a helyét.
Schottenheimer hat évig töltötte be a posztját és már a szezon közben is kifelé állt a rúdja a csapattól. Több alkalommal lehetett hallani, hogy összeveszett valakivel a csapatnál és nagyon sokszor kritizálták. Főként a játékhívásait érte kritika. Ezt követően mégis azt lehetett hallani, hogy a csapat nem akarja kirúgni, viszont nagyon örülne ha magától távozna egy másik csapathoz. Sokáig a Jacksonville Jaguars vezetőedző posztjának fő esélyesének számított, azonban Mike Mularkeyt nevezték ki. Lehet, hogy már meg is egyezett valamelyik más csapattal csak még nem hozták nyilvánosságra illetve lehet, hogy csak távozni akart a Jetstől.