Semjén Zsolt: példaértékű a fonyódi Kárpát-medencei diáksport-program

image Példaértékűnek nevezte Semjén Zsolt a fonyódi Kárpát-medencei diáksport-programot a kezdeményezés idei díjátadó gálaünnepségén csütörtökön Fonyódon. A miniszterelnök-helyettes szerint az évente mintegy 50 határon túli magyar gyerek képzését vállaló program a határokon átívelő összefogást mutatja.

    Semjén Zsolt beszédében hangsúlyozta: a határon túl élő magyarok részéről már a 452 ezredik kérelem érkezett be a magyar állampolgárság felvételére, amely közjogi keretet az olyan programok segítenek megtölteni valós tartalommal, mint a fonyódi. Nemcsak a sport, hanem a nemzet egésze szempontjából is fontos egy ilyen kezdeményezés, amely erősíti a kapcsolatokat, a barátságokat, az összetartozás-tudatot – tette hozzá.
    Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára beszédében hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt ágazatként tekint a sportra, amely játékos formában nevel az életre, összefogásra, összetartozásra és fair-play viselkedésre.
    Hídvégi József, Fonyód polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, a Niké Sportegyesület kezdeményezésére 2011 elején indult programban 40-45 magyar diákot fogadnak, főként Kárpátaljáról, akik helyi intézményekben tanulnak és sportolnak, és egyre szebb eredményeket mutatnak fel.
    Megjegyezte, mindössze 6 millió forintból indították el a programot, amelynek költségvetése ma is csekélynek mondható a megteremtett értékekhez képest.
    A fonyódi, több sportágat is felölelő utánpótlás-nevelésbe a környék több iskolája is bekapcsolódott.
    A sportcsarnokban tartott gálán, amelyen a beregszászi konzulátus és Fonyód testvértelepülései is képviseltették magukat, a diákok sportbemutatója után díjakat adtak át a legnagyobb sportsikereket elérő diákoknak.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.