„Senki sem hoz jobb döntéseket Bernie-nél”

F1

2016. szeptember 10. szombat, 16:13

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

A tulajdonosváltás kapcsán többen hangot adtak azon véleményüknek, hogy épp itt volt az ideje, hogy Ecclestone félreálljon, s bár ez még nem történt meg, van, aki szerint nem is tenne jót az F1-nek.

Amint arról mi is beszámoltunk, kedden este végre hivatalosan is bejelentették, hogy a CVC eladta többségi tulajdonát, így mostantól voltaképpen a Liberty Media nevű amerikai cég kezében van a Formula-1 irányítása. Ez azonban nem jár együtt azzal, hogy Bernie Ecclestone teljesen eltűnik a száguldó cirkusz éléről: az F1 mindenható ura ezt követően is ügyvezetői pozícióban egyengeti a sportág dolgait.

ecclestone-bahrein-dppi

Pedig sokan – köztük korábbi csapatvezetők, pilóták vagy épp maguk a szurkolók – úgy érzik, hogy itt lenne az ideje nyugdíjba mennie a több évtizede „uralkodó” üzletembernek. Van viszont valaki, aki szerint senki sem alkalmasabb a Formula-1 irányítására, mint Ecclestone, ő pedig nem más, mint Toto Wolff:

„Nézzük meg, mit épített fel Bernie az elmúlt 40 évben: az F1 a világ elsőszámú motorsportja” – fogalmazott a Formula1.com weboldalnak adott interjújában a Mercedes csapatvezetője. „Mindig sokan vannak, akik mindig mindent jobban tudnak: ezt kellene csinálnod, ezen kellene változtatnod, stb. De beszélni könnyű és olcsó. De az igazság az, hogy ebben a pozícióban kell meghozni a tényleges döntéseket, és ezen a téren senki sem jobb Bernie-nél.”

Forrás: www.formula.hu – RSS