Serie A: visszahívta a Villarrealnál kölcsönben szereplő védőjét az AC Milan! – Hivatalos

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy visszahívta a Villarrealnál kölcsönben szereplő védőjét, Matteo Gabbiát.

(Photo by DAX Images/BSR Agency/Getty Images)

Az elmúlt napokban már cikkeztek arról, hogy az AC Milan gárdája a téli átigazolási időszakban vissza fogja hívni kölcsönben szereplő védőjét, Matteo Gabbiát. Nos ezek a híresztelések a mai nap folyamán hivatalossá is váltak, a milánói klub ugyanis nemrég bejelentette, hogy Gabbia visszatér nevelőcsapatához a Villarreal együttesétől. Az eredetileg egy évre szóló kölcsön felbontására azért volt szükség, mert komoly védelmi krízis ütötte fel a fejét Stefano Pioli keretében, miután Pierre Kalulu, Malick Thiaw és Fikayo Tomori is hosszú időre kidőlt sérülés miatt. Gabbia visszahívásával így némileg sikerülhet orvosolni a problémát a védelem tengelyében, de még így is ő az egyetlen bevethető játékos ezen a poszton Simon Kjaer mellett, így a hírek szerint a Milan vezetősége a télen még igazolni fog valakit erre a posztra. A beszámolók alapján erre a célra jelenleg három jelöltje van a piros-feketéknek: az Arsenal keretéhez tartozó Jakub Kiwior, a Barcelona játékosa, Clement Lenglet, aki jelenleg az Aston Villánál szerepel kölcsönben, valamint a Brest több poszton is bevethető védője, Lilian Brassier.

Matteo Gabbia a szezon első felében 13 mérkőzésen lépett pályára a Villarreal színeiben, amelyeken összesen 973 játékpercet kapott. Ezt megelőzően a 24 éves védő 51 alkalommal öltötte magára a Milan mezét, és 1 gólt jegyzett.

fociclub

A Serie A: visszahívta a Villarrealnál kölcsönben szereplő védőjét az AC Milan! – Hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.