A jamaicai sztárokat legyőzve az amerikai Sha’Carri Richardson 10.65 másodperces világbajnoki csúccsal megnyerte a női 100 méteres síkfutást a budapesti atlétikai vb hétfői versenynapján.
A nap első futódöntője a férfi 110 m gát volt, mely a kétszeres címvédő amerikai Grant Holloway magánszámát hozta. A tokiói játékokon második sztársprinter gyakorlatilag a második gátnál már maga mögött hagyta riválisait és előnye lépésről lépésre nőtt. Holloway ugyan az utolsó két gátnál hibázott, de így is nagy fölénnyel győzött 12.96 másodperces idővel.
Sha’Carri Richardson már két-három évvel ezelőtt berobbant az elitbe, ám hiába volt nagyon gyors, a tokiói olimpián kannabisz használat miatt nem futhatott, tavaly Eugene-be pedig nem tudta kiharcolni a csapatba kerülést. Idén már nem volt semmilyen gondja, a szezon elejétől nem csupán a kiemelkedően legjobb amerikai sprinter volt a klasszikus számban, hanem a világon is csak a jamaicai Shericka Jackson bizonyult nála gyorsabbnak.
Budapesten az előfutamból simán lépett tovább, a finálé előtt alig egy órával rendezett elődöntőben viszont nagyon elrontotta az elejét, végül nagy hajrával lett harmadik, és jutott idővel tovább. Mivel nem helyezéssel került döntőbe, a legszélső, kilences pályát kapta, azaz messze volt a szám másik két esélyesétől, Jacksontól és az ötszörös világbajnokától, a szintén jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce-tól.
Mint később kiderült, ez kedvezett a számára. a rajt után a két jamaicai egymással küzdött, közben a táv felénél még kis hátrányban lévő Richardson az utolsó 30 méteren sokkal gyorsabb volt náluk és nagy egyéni csúcsot jelentő 10.65 másodperces eredménnyel robogott át a célon és boldogan bokszolt a levegőbe. Ennél jobbat korábban csak négyen futottak a világon.
Középen Jackson volt a legjobb, 10.72-vel lett ezüstérmes, míg Fraser-Pryce 10.77-tel karrierje 15. szabadtéri vb-érmét szerezte meg tíz arany és négy ezüst után.
A férdi diszkoszvetés fináléját tervezni sem lehetett volna fordulatosabbra és izgalmasabbra
A két favorit, a címvédő szlovén Kristjan Ceh és a dohai vb-győztes, a Tokió olimpiai bajnoka, a svéd Daniel Stahl hatalmas csatát vívott, melyben az utolsó sorozat előtt a svéd állt tíz centivel jobban (69,37 m/69,27 m). A zárókörben így az utolsó előtti dobó a szlovén klasszis volt, aki óriásit dobott, diszkosza telibe kapta a 70 métert jelző vonalat és 70,02-vel átvette a vezetést.
Stahl rezzenéstelen arccal vette tudomásul, hogy az utolsó pillanatban elveszítheti a világbajnoki címet, majd hatodik kísérletére nyugodtan beballagott a dobókörbe, elvetette a diszkoszt, ami szinte le sem akart esni, végül aztán messze a 70-es vonal mögött ért földet.
Stahl még ekkor sem mutatott érzelmeket, szépen kilépett a körből, majd besétált a fűre, és amikor megjelent a vb-csúcsot jelentő 71,46 méter a kijelzőn, féltérdre ereszkedett, pózolt egyet a közönségnek, majd felállva, karjait a magasba emelve ünnepeltette magát.
Férfi hármasugrásban nem születettek kiemelkedő eredmények. A versenyt a Hugues Fabrice Zango (Burkina Faso) nyerte meg 17,64 méterrel a kubai Lázaro Martínez (17,41 m) és a szintén kubai Cristian Nápoles (17,40 m) előtt.
Női 100 m, világbajnok:
Sha’Carri Richardson (Egyesült Államok) 10.65 mp
2. Shericka Jackson (Jamaica) 10.72
3. Shelly-Ann Fraser-Pryce (Jamaica) 10.77
Takács Boglárka az elődöntőben kiesett.
110 m gát, világbajnok:
Grant Holloway (Egyesült Államok) 12.96 mp
2. Hansle Parchment (Jamaica) 13.07
3. Daniel Roberts (Egyesült Államok) 13.09
Férfi diszkoszvetés, világbajnok:
Daniel Stahl (Svédország) 71,46 m
2. Kristjan Ceh (Szlovénia) 70,02
3. Mikolas Alekna (Litvánia) 68,85
Férfi hármasugrás, világbajnok:
Hugues Fabrice Zango (Burkina Faso) 17,64 m
2. Lázaro Martínez (Kuba) 17,41
3. Cristian Nápoles (Kuba) 17,40
(MTI)
Noah Lyles a leggyorsabb férfi
Post Views: 1