Shane Tusup: “Egy kicsit már én is magyarnak érzem magam”

Amióta Shane Tusup és Hosszú Katinka egymásra találtak, a magyar úszónő teljesítményére egyszerűen alig találni már pozitív jelzőt. A jelek szerint nem árt nekik, hogy együtt töltik a nap mind a 24 óráját.

Katinkának nem csak szerető férje, ezdzője is Shane, aki köztudottan nem veszi félvállról a tréningeket, mindig a maximumot akarja kihozni mindenből. De néha akad idő egy selfie-re is.

Shane_1Fotó: Facebook

„Őszintén megmondom, a szabadidőmet is legtöbbször Katinkával kettesben töltöm. Nem is nagyon van igényünk, hogy eljárjunk ide-oda, nekünk így a legjobb, sőt azt kell mondjam, ez a természetes. Amikor elkezdtünk randizgatni, kapcsolatunk legelején, sokat szórakoztunk, hiszen egyetemisták voltunk, és nem is nagyon terveztünk előre semmit, mindig csak a következő randiig láttunk. Akkor az volt a jó, az volt a természetes, de most már komoly céljaink vannak.” – mondta Shane.

Majd így folytatta a gondolatait, a Katinka köré felépített bizniszről: „Ez komoly dolog. Veszekedni nem szoktunk, vitatkozni igen, hiszen ez is az üzlet része, de ezek a viták előre visznek minket. Ilyenkor észérvekkel próbáljuk meggyőzni egymást . Ha felmerül egy probléma, azt látjuk, hogy itt van valami, amit meg kell oldanunk. Elismerjük, ha a másiknak van igaza, képesek vagyunk kompromisszumot kötni. Pozitívan állunk a dolgokhoz. Együtt fejlődünk, együtt megyünk végig az úton. Mindig a következő lépés a fontos, örülünk, hogy együtt lehetünk a nap 24 órájában.”

Arra a kérdésre, hogy jó lenne-e néha többet kikapcsolódni vagy a barátokkal lenni, Shane a következőt válaszolta: „Minden ilyenben bőven volt részem, amikor egyetemista voltam, elég is volt belőle, most már másra vágyom. Már nem iszom, mert nem tudnék felkelni másnap reggel. Mindennap ötkor kelünk, este pedig korán fekszünk, az időnkbe sem férne bele egy kis italozás. Katinkával együtt vagyunk erősek. Amellett, hogy a feleségem, ő a legjobb barátom is. Családban élünk, megbonthatatlan egységben. Közösek az álmaink, közösek a céljaink, együtt fejlődünk, együtt változunk.”

Shane_KatinkaFotó: Facebook

„Sokan segítenek, sokan támogatnak minket, az edzéslehetőségek, a felszerelések is megfelelőek a tökéletes munkához.

Most már én is kicsit magyarnak érzem magam.

A kormány támogatja a sportot, a Magyar Úszó Szövetségre és az olimpiai bizottságra is számíthatunk.”

Hiányzik a versenyzés, de tulajdonképpen most is versenyzek minden egyes alkalommal, amikor Katinka úszik. Ugyanúgy benne vagyok minden döntésben, minden tempóban, mintha én is úsznék. Ugyanúgy tudok örülni, mintha én győztem volna. Sokáig úsztam, sok munkát belefektettem, de nem volt túl szerencsés a karrierem. Elbuktam az olimpiai selejtezőn, így átálltam a másik oldalra. Semmi pénzért nem változatnék azon, ahol most vagyunk” – nyilatkozta Shane a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

N.V.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS