Siker északon

Három kulcsember hiányában is jól szerepelt a kézilabdázók junior-leányválogatottja Dániában: Hajdu János együttese előbb 31-24-re kikapott a riválistól, majd 26-25-re győzött északon a nyáron világbajnoki ezüstérmet szerző házigazdák ellen.

reb A magyar leánykézilabda erejét pontosan jelzi, hogy a tavaly U17-es Eb-győztes, az idén pedig U18-as világbajnoki második dánok nem először hívják meg őket, hogy összemérjék a tudásukat. Hornyák Bernadették ezúttal eleget is tettek az invitálásnak, így a múlt hét végén két edzőmérkőzést játszottak az északiakkal.

hornyak_bettina_csehp03

Hornyák Bernadették jól szerepeltek Dániában  •  Fotó: MKSZ/Cseh Péter

A nakskovi találkozón 31-24-es vereséget szenvedtek a magyarok, de mint a Hajdu János szövetségi edző elmondja, korántsem volt egyoldalú a meccs.

„Jól kezdtünk, vezettünk is, aztán fordítottak a dánok, majd mi vettük vissza a vezetést, de a második félidőben volt tíz perc mosolyszünetünk, amelyben el is veszítettük a mérkőzést. A videózáskor huszonkét hibát számoltam össze, a dánok annak rendje s módja szerint mindegyiket meg is büntettek. Nem voltam elégedett a játékvezetőkkel sem, s ennek hangot is adtam. Szó sincs róla, hogy miattuk veszítettünk volna: fiatalok fújtak, és ahogyan mi is, ők is többet hibáztak.”

Másodjára már a bírók és a magyarok teljesítménye is javult: a lányok játéka kevésbé hullámzott, a kiegyensúlyozottabb produkció pedig 26-25-ös sikert ért az „oroszlánbarlangban”.

„Lakatos Rita hosszabb ideje sérült, Pásztor Noémi és Faluvégi Dorottya pedig a felnőttválogatott összetartásán vett részt, kicsit bizonytalan is voltam, hogy nem komplett csapattal mire leszünk képesek. A második, maribói meccsen viszont ritkábban rontottunk, és kiélezett küzdelemben tudunk győzni.”

Hajdu dicsérte a házigazdát: gyönyörű helyen laktak, kifogástalan volt a vendéglátás, mindkétszer szinte telt ház és sportszerű közönség előtt léptek pályára. A dánok pedig már meg is hívatták magukat: a jövő nyáron, az U19-es Eb-előtt Hajdu kőkemény tornát szeretne szervezni Magyarországra, amelyen részt vesznek a dánok, az oroszok, és a románok vagy a norvégok.

Leány U18-as felkészülési mérkőzés:
Dánia–Magyarország 31-24 (15-12)
Dánia–Magyarország 25-26 (10-8)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS