Siklik, szárnyal

Nagyszerű eredményt ért el Geiger Richárd, aki hetedik helyen végzett a junior-szörfvilágbajnokságon. A sokra hivatott versenyző előtt nagy jövő állhat, de kemény munka és sok pénz kell ahhoz, hogy legyőzze a „tengernélküliséget”.

reb „Tengerrel nem rendelkező ország képviselőjétől?… Olyan hatalmas siker ez, mintha megnyerte volna a világbajnokságot” – helyezi el a térképen Utassy Loránd szövetségi kapitány (egyben főtitkár) Geiger Richárd szereplését: a 2001-es születésű versenyző néhány napja 86 induló közül a hetedik helyen zárt a Cagliariban rendezett junior szörf vb-n (ifjúsági olimpiai hajóosztály).

Persze nem a semmiből tört elő a nemrég a hatodik olimpiai szereplését kivívó Gádorfalvi Áron (és Utassy) alapította Magyar Szörf Akadémián versenyző ígéret. Tavaly a Techno 293 vb-n a 15. helyen zárt a korosztályában.

geiger_richard01

Bravúros szereplés  •  Fotó: Andok Csaba

„Mivel a korosztályban az idősebbek közé tartozik, vártuk tőle a legjobb tíz közé kerülést – kezdi Utassy. – Az igazán kiemelkedő eredmény persze a dobogó lett volna, de kisebb szél fújt, a termete miatt az azonban nem kedvezett neki. Így is egészen elképesztő, hogy angol, izraeli vagy holland versenyzőt megelőzött. Ezekben az országokban a sportág akár százszor nagyobb költségvetésből gazdálkodik, mint mi, mégis Ricsi lett jobb.”

A szakember szerint a versenyző tehetsége és elszántsága mellett arra is szükség van, hogy az egyesület és a szövetség, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság is kiemelten támogatja a sokra hivatott fiatalt. Ettől persze még a családra is nagy terhet ró a szörfözés.

„A komplett szett vitorlával és deszkával nagyjából félmillió forint, és persze sokat edzem külföldön – teszi hozzá Richárd, aki a korábban szintén szörföző édesapja hatására, nagyjából hatévesen ismerkedett meg a sportággal. „Nagyszerű, amikor siklom” – mondja el, mi fogta meg a deszkán, amiért még a karatét is abbahagyta.

Mivel idehaza inkább csak nyaranta lehet edzeni a Balatonon, a tél az edző Utassy és Geiger szerint is húzós. Amikor tehetik, Spanyolországban, Franciaországban vagy Horvátországban készülnek. A tréner szerint nem tudnak eleget külföldön gyakorolni, de amikor ott vannak, minden percet kihasználnak.

geiger_richard03

A magyar csapat Cagliariban  •  Fotó: Andok Csaba

Talán annak is tudható, hogy Richárd szerint a tanulásra nem jut ideje sem az edzőtáborokban, sem – ahogy az érthető – a versenyeken. Mégsem magántanuló, mert az iskolában segítőkészek a tanárok, így amikor itthon van, gőzerővel pótol és tanul.

„Szörfözni szeretnék, komoly céljaim vannak, de előfordulhat, hogy mégsem sikerül megvalósítani. Akkor viszont nem állhatok üres kézzel, ezért is veszem komolyan a tanulást” – mondja korához képest meglepő tudatossággal a nyolcadik osztályos fiú.

Edzőjével elsősorban az 2018-as ifjúsági játékokat célozzák meg, amelynek programjára került a szörf. Úgy látják, jó esély van arra, hogy Richárd képviselje Magyarországot, de addig néhányan még felzárkózhatnak hozzá.

A távlati cél pedig a felnőtt olimpiai szereplés, sőt ha a versenyzőt kérdezzük, a győzelem. A hazai körülményeket ismerve vajon mennyire merész álom az?

„Persze minden ellenfél ugyanarra hajt, de ha Ricsi megkapja a megfelelő szakembereket, és bővülnek a lehetőségek, akkor nem lehetetlen” – feleli a mester.

Higgyünk neki!

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS