Siklósi Gergely is bajnok

Rekordmezőny gyűlt össze a magyar vívóbajnokságra, ennek ellenére a fiatalok kiválóan szerepeltek a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban lebonyolított kétnapos viadalon.

STJ Nem kevesebb, mint 581 vívó nevezett az idei országos bajnokságra, s ezzel minden korábbi részvételi rekord megdőlt. A tavalyinál több mint negyven százalékkal többen léptek pástra a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. A legfiatalabb versenyző címe az alig 13 éves debreceni leány kardozót, Battai Sugár Katinkát illette meg, aki egyébként 8. lett. A legnépesebb mezőny férfi párbajtőrben gyűlt össze, 156 indulót regisztráltak. A szombati döntő – technikai problémák miatt – némi csúszással indult, sőt a döntő menetrendjét is megváltoztatták.

Siklósi Gergely (balról a második) újra remekelt Fotó: hunfencing.hu

Siklósi Gergely (balról a második) újra remekelt  •  Fotó: hunfencing.hu

Kezdjük a sort a hölgyekkel, mégpedig a kardozókkal, hiszen ebben a fegyvernem a leglátványosabb az utóbbi időben a fiatalok előretörése. Nos, az egy híján félszáz versenyzőt számláló mezőnyben az új generáció megint letette a névjegyét. Az aranyérem ugyan Márton Anna nyakába került, de a fináléban a 17 esztendős Kern Bianka 5-1-re és 9-7-re is vezetett az olimpiát is megjárt riválisa ellen. Végül azonban az MTK vívója 15-11-re legyőzte a Kertvárosi VSE sportolóját. A dobogó harmadik fokára is két utánpótlás korú versenyző állhatott fel, mindketten a BVSC képviseletében: az idei évadban szenzációsan teljesítő Pusztai Liza (15), illetve Bérczy Dorottya (17). Párbajtőrben 113 induló volt. A fináléban a riói olimpiai bajnok Szász Emese ellenfele a tatabányai Gnám Tamara volt. A 16 esztendős fiatal vívó kezdésnek két tust is bevitt klasszis vetélytársának, 6-5 után azonban Szász átvette az irányítást, s a papírformának megfelelően 15-10-re győzött. Női tőrben (60 induló) megismétlődött a tavalyi döntő, s az újpesti klubtársak asszójában sokáig a címvédő Kreiss Fanni irányított, ám a befejezés Mohamed Aidának sikerült jobban, aki 11. egyéni ob-aranyát vehette át. A fiatalok közül Balogh Orsolya (20, Bp. Honvéd) 7., Loboda Viola (19, Terézváros) 8., míg Kondricz Kata (18, Bp. Honvéd) 10. lett.

A férfiaknál a tőr fegyvernemben 80-an léptek pástra. A címvédő, hatszoros bajnok Szabados Gábor ugyan a 16 között vereséget szenvedett, ám az aranyérem a családban maradt öccse, a jelenleg Svédországban edzősködő Kristóf (Építők) jóvoltából. A fiatalok közül Dósa Dániel (20, Törekvés) csípte el a legelőkelőbb pozíciót, az 5. helyet. Kardban (szintén 80 induló) a címvédő Szatmári András (Vasas) diadalmaskodott. Kossuth Bálint (20, UTE) ötödik helye elismerést érdemel. A párbajtőr fináléban felváltva estek a találatok, végül a junior korú, 19 éves Siklósi Gergely (Balaton) legyőzte a címvédő, a riói olimpián csapatban bronzérmes Somfai Pétert. Siklósi sikerének értékét növeli, hogy a múlt hét végén még Buenos Airesben vett részt felnőtt VK-versenyen, s csak kedden ért haza, így igen rövid ideje maradt az akklimatizálódásra. „Nagyon élveztem a vívást egész nap. Végig nyugodt tudtam maradni, pedig voltak egytusos meccseim is, de akkor sem idegeskedtem, tudtam koncentrálni. A Buenos Aires-i Vk óta úgy érzem, kijöttem a hullámvölgyből. Budapestre költöztem, megváltozott az életem, de most már sínre kerültem, és nagyon örülök az aranyéremnek!” – nyilatkozta a hunfencing.hu-nak az újdonsült bajnok.

Az ob ma a csapatversenyekkel folytatódik.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS