Simona Halep megbukott – négy évet kapott

Simona Halep kétszeres Grand Slam-tornagyőztes román teniszezőt 2026 októberéig eltiltották két különböző doppingvétség miatt. A sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) kedden jelentette be döntését.

Simona Halep

A 31 éves Halep versenyzési engedélyét tavaly októberben ideiglenesen felfüggesztették, mert az amerikai nyílt bajnokságon levett A és B mintájában is kimutatták a tiltólistás roxadustat jelenlétét.

A roxadustat fokozza az eritropoetin endogén termelését, serkenti a hemoglobin és a vörösvértestek termelődését, ezért vérszegénység ellen használják.

Halep határozottan tagadta, hogy tudatosan használt tiltott szert, és azt mondta, bizonyítékai vannak rá, hogy egy engedélyezett, de szennyezett táplálékkiegészítőből került a szervezetébe roxadustat. Az ITIA illetékesei egyrészt elfogadták a játékos érvelését, másrészt viszont megállapították, hogy az általa elismert mennyiség nem eredményezhette volna a pozitív mintákban talált magas koncentrációt.

A másik doppingvétséget a korábbi világranglista-vezető biológiai útlevelének szabálytalansága okozta.

(24.hu)

Post Views: 10

JochaPress