Síró autó, nevető versenyző: Button inkább a nassolásba menekült…

Jenson Button (Fotó: Moy / XPB Images)

Jenson Button (Fotó: Moy / XPB Images)

A McLarennél mostanság így mennek a dolgok. Jenson Button autója technikai hibája miatt mindössze három kört tudott teljesíteni az Olasz Nagydíj második pénteki szabadedzésén, s mivel esélye sem volt a tesztelésre, amíg szerelői a hiba megoldásán fáradoztak, a brit nassolással ütötte el az időt,. Legalábbis a nehéz helyzetekben mostanság a humorba kapaszkodó 2009-es bajnok bevallása szerint. A kérdésre, pénteken teljesített 15 köre alatt fel tudta-e mérni, milyen hatással vannak a Pirelli szigorított előírásai az autó viselkedésére, így válaszolt: „Nem. Viszont végig tudtam kóstolgatni a motorhome-unkban a desszerteket. És rájöttem, hogy mindig a csokoládés brownie a nyerő!”

„Van valami baj?” – kérdezett vissza Button a pénteki második edzésen a csapatrádión, miután mérnöke nyugodt hangon, óvatos titokzatossággal közölte vele, valamit ellenőrizniük kell autóján, ezért hajtson a boxba. A rutinos versenyző megérzései jók voltak: valóban baj volt, mégpedig autójának hűtőrendszerében. „Szivárgást tapasztaltunk, a hűtőrendszerben. Szóval az autóm sírt” – mondta továbbra is vicces hangulatban Button. „Nem tudták a rendelkezésre álló idő alatt kicserélni az alkatrészt. Megpróbáltuk, de nem volt elég idő rá. A másik autóval viszont szerezhettünk némi tapasztalatot. Én már nem mehettem ki. Nem volt valami jó nap: egyetlen kört tettem meg délután, és csak párat délelőtt. Nem túl jól sikerült felkészülés, de sebaj. Eleve nehéz hétvégére számítottunk, most pedig csak még nehezebbé tettük magunknak.”

Button a kérdésre, nagyon frusztrálja-e a helyzet, tovább komolytalankodott. „Nem, örülök neki…” – vágta rá. „Nyilvánvaló, hogy így van. De szerintem mindenki más csalódott lenne ebben a szituációban.”

Miközben 2015-ben a McLaren helyzete már aligha változik nagyot, a csapat azt reméli, 2016 meghozza számukra a nagy fordulatot. Az viszont kérdés, Button ekkor még a wokingi csapatot erősítheti-e. Az istálló két saját nevelése, Kevin Magnussen és Stoffel Vandoorne egyre türelmetlenebbül ücsörög a kispadon, és bár Éric Boullier versenyigazgató pénteken kijelentette, szándékukban áll mindkét bajnokukat megtartani, a brit versenyző biztosra még mindig nem mehet.

Button elmondta, idén mindenképp szeretné elkerülni a tavalyi hercehurcát, s ezúttal még december előtt tudni akarja, hogyan tovább. „Szerintem az egész csapat tudja, hogy nem várhatunk olyan sokáig, mint tavaly – akárhogy is alakul. Ez még egyszer nem történhet meg. Erről beszéltünk is Ronnal (Dennis, a McLaren-csoport vezérigazgatója), de részletekbe már nem mentünk. Pár hét múlva már többet fogok tudni” – mondta Button a Daily Telegraph-nak.

Button mindeközben volt csapattársától, Lewis Hamiltontól is kapott némi támogatást. A kétszeres bajnok kijelentette, a McLaren helyében ő nem habozna a szerződéshosszabbítással. „Ő az egyik legjobb versenyző jelenleg, és a tapasztalata is sokat ér még. A csapatnak most iránymutatásra és segítségre van szüksége, ezért a mostani időszakban erre a két versenyzőre van szükségük. Ha van is két fiatal tehetségük, nem tudom, hogy velük fejlődhetnek-e olyan ütemben, mint olyanokkal, akik sokat tudnak az autóról, a csapatról, és akik igazán motiválják az egész gárdát” – mondott védőbeszédet honfitársa mellett Hamilton.

Forrás: www.telesport.hu – RSS