A németországi Garmisch-Partenkirchenben folytatódott a síugrók Négysáncversenye, és az osztrák Gregor Schlierenzauer győzött, megelőzve honfitársát, Andreas Koflert és a japán Ito Daikit. Az osztrák tovább növelte előnyét az összetettben.
Az első sorozat után az oberstdorfi versenyt is megnyerő Schlierenzauer állt az első helyen 138 méteres ugrással. Bár ennél a német Severin Freund és a japán Ito Daiki is fél méterrel messzebb jutott, előbbi a szélkompenzáció miatt négy ponttal elmaradt az osztráktól, utóbbi pedig az ugrás után le is csücsült, így csak az ötödik helyről várta a folytatást.
Freund mögött a címvédő osztrák Thomas Morgenstern volt a harmadik, míg a cseh Roman Koudelka a negyedik – rajtuk kívül a négyszeres olimpiai bajnok svájci Simon Ammann tudott még tíz ponton belülre kerülni az éllovashoz képest. Az összetett világkupában vezető osztrák Andreas Kofler viszont csak a 10. helyen zárt.
Kofler azonban a második sorozatban az addigi legnagyobbat ugrotta 137 és fél méterrel, így több pozíciót is javított a helyezésén. A japán Takeucsi Taku ugyan még nála is messzebbre repült (140 méter), de pontszámban kevesebbet kapott.
Ammann viszont rontott, s így a 10. helyig csúszott vissza. A másik japán, Ito megint messzire repült (141.5), de ő sem tudta megelőzni Koflert, csakúgy mint Koudelka, aki ráadásul fél méterrel gyengébbet ugrott, mint az első sorozatban.
Nem sikerült igazán Morgenstern és Freund ugrása, ők így le is szorultak a dobogóról. Schlierenzauer is csak 134 méterig ugrott, de mint kiderült, neki ennyi is belefért, mert a zsűri pontszámai alapján így is magabiztosan, négy ponttal nyerte meg a versenyt, s így tovább növelte előnyét a Négysáncverseny összetettjében.
Az összetett győztes 20 ezer svájci frankos (5 millió forintos) jutalmat kap, de ha úgy diadalmaskodik, hogy mind a négy állomáson ő nyer, egymillió svájci frankkal gazdagodik.
A Világkupa-sorozatba tartozó Négysáncverseny második állomását követően a mezőny Németországból átköltözik Ausztriába. Szerdán Innsbruckban, két nappal később pedig Bischofshofenben ugranak a versenyzők.
NeGYSÁNCVERSENY, 2. ÁLLOMÁS, GARMISCH (NeMETORSZÁG)
HS 140 : 1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 274.5 pont (138.0 méter; 134.0 méter), 2. Andreas Kofler (osztrák) 270.4 pont (130.5 méter; 137.5 méter), 3. Ito Daiki (japán) 269.6 pont (138.5 méter; 141.5 méter)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Andreas Kofler (osztrák) 668 pont, 2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 576 pont, 3. Anders Bardal (norvég) 459 pont