Skót, de nem vicc

A skót Celtic gárdáját fogadja november 4-én, szerdán a Puskás Akadémia U19-es csapata az ifjúsági Bajnokok Ligája bajnoki ágának második fordulójában. Komjáti András vezetőedző alaposan kielemezte az ellenfelet, amely komoly játékerőt képvisel. A tréner úgy véli, kapott gól nélkül kellene győzni hazai pályán, hogy bizakodhassanak a fiúk a visszavágó előtt.

Nagy-Pál Tamás Története legfontosabb mérkőzésére készül a Puskás Akadémia (címlapfotó: puskasakademia.hu), hiszen az ifjúsági Bajnokok Ligáját hiába „csak” az U19-es korosztálynak írták ki, a klub korábban még soha nem szerepelt nemzetközi klubtornán. Komjáti András tanítványai ráadásul az első fordulót sikerrel vették a ciprusi APOEL ellen, így a már a jóval nagyobb játékerőt képviselő Celtic Glasgow együttese ellen készülhetnek – ilyen rangos ellenfele sem volt még a felcsúti csapatnak tétmérkőzésen.

SONY DSC

Az U19-es gárda

A vezetőedzőtől megtudtuk: problémák aggasztják, ugyanis az NB I-es keret két fiatal tagja, Mészáros Dávid és Pintér Bence is sérüléssel bajlódik. Utóbbi biztosan nem léphet pályára szerdán, ami azért különösen fájó, mert jókora rutint veszítettek vele, hiszen az idén mér hétszer is játszott az élvonalban. Mészáros sorsa még nem dőlt el, mindenki más egészséges.

„Két bajnoki mérkőzésünk volt a ciprusiak elleni visszavágó óta. Törekedtem arra, hogy mindenkinek lehetőséget adjak az NB I-ből visszajátszók mellett, ez hellyel-közel sikerült is. Ha abból indulok ki, hogy Győrben hatan is pályára lépetek az elmúlt hét végén a harmadosztályban elért 4-1-es győzelem alkalmával, akkor azt mondhatom, jó formában vagyunk. Persze szerdán arra is szükség lesz, hogy a további négy-öt emberünk hasonló teljesítményt nyújtson.”

A Puskás a 3-3-as döntetlen után Felcsúton 6-1-re mosta le az APOEL-t, ugyanakkor a Celtic is hasonló produkcióval rukkolt ki: már a finnországi odavágón öt gólt rámolt be a Helsinki kapujába. „Természetesen a skótok mindkét meccsének meg van a felvétele, ezeket ki is elemeztük. Nem a hagyományos, brit labdarúgást követik, hanem a dinamikus, agresszív letámadást részesítik előnyben. Technikailag képzettek a játékosaik, néhányuknak kimondottan kiemelkedőek a képességei.”

SONY DSC

A ciprusiak ellen Óvári Zsolt volt az egyik húzóember

De vajon mi lehet az ellenszer az ilyen gárda ellen? „Nagyon fontos, hogy legalább akkora motiváltsággal játsszunk, mint az előző fordulóban, s ennek az agresszivitásban kell megmutatkoznia. Gyorsan kell előre juttatnunk a labdát, nem adhatunk lehetőséget arra, hogy felálljon a védelmük, mert akkor ütközésekkel, taktikai faultokkal lassíthatják a játékunkat.”

Komjáti szerint a hazai mérkőzésen a kapott gól nélküli győzelem lenne a kedvező eredmény. „Otthon csak ez lehet a célkitűzés az oda-visszavágós párharcokban. Bízom benne, hogy sikeresek leszünk. Nem az a lényeg, hogy ez reális-e vagy sem. A fontos az, hogy nem szabad félnünk, mert hasonló korú fiatalokkal találkozunk.”

Az önbizalommal bizonyára nem lesz gond, mivel a gárda – ciprusiak elleni visszavágót is beleszámítva – tizenkét gólt lőtt az elmúlt három mérkőzésén. „Ugyanakkor mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy teljesen más kategóriájú csapat lesz az ellenfél. Két lábbal kell a földön járnunk, és az első perctől az utolsóig maximálisan koncentrálnunk!” – összegez Komjáti

A mérkőzést szerda délután 6 órától rendezik a felcsúti Pancho Arénában.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS