Sok az újonc, de amerikai játékos is jött

A Budapest Titans sokat foglalkozott az újoncok beépítésével.

11402631_946742902057496_1352908133108962747_o
A Titánok sem emlékeznek szívesen a tavalyi szezonra, hiszen nekik sem a tervek szerint sikerült az idény. A legnagyobb kérdés Wágner Olivér pótlása volt. Barcsa Zoltán személyében úgy nézett ki, hogy egy tehetséges fiatalra találtak a fővárosiak, ám ő sem maradt a Titans-nél. Idén is minden bizonnyal ezen a poszton próbálnak majd egy új embert kinevelni a Titánok. Viszont a keret is megváltozott, mivel rengeteg új ember érkezett, sőt, egy amerikai linebacker is erősíti majd a fővárosi egyletet.

Fábián Krisztián a klub elnöke beszélt a keret átalakulásáról és az erősítésekről.

„Keretünk bővült, sok új játékos érkezett hozzánk ősszel is és januárban is” – közölte a részletek a Titans első embere. – „Sokuknak ez lesz az első szezonja a Titans-ben. A védelem viszont erősítésre szorult, így leigazoltunk egy import játékost. Amerikából egy középső linebacker fog csatlakozni hozzánk. Barcsa Zoli sem folytatta nálunk, így kineveltünk egy újabb irányítót, remélem, hogy be fog válni majd.”
image2.php
Így az olvasók kérdezhetik idén, hogy milyen szezon elé néznek majd a Titánok, hiszen tavaly is a sok változás volt a fővárosiaknál. 2015-ben is bizakodtak a csapatnál, és most is pozitívan tekintenek a bajnoki rajt előtt az idényre. A klubelnök nem szerette volna megfogalmazni a csapat ez évi céljait, de azt elmondta, hogy ha jobban akarnak teljesíteni, mint egy esztendővel korábban, akkor sokat kell dolgozniuk nemcsak az edzéseken, de a meccseken is.

„Elég sok mindenben kell, ha minimum a rájátszást el akarjuk érni idén” – mondta Fábián Krisztián. – „Ha az apró hibákat sikerül kijavítanunk, mentálisan fel tudunk készülni a mérkőzésekre és az irányító helyzetet sikerül stabilizálni, akkor sokáig el fogunk jutni. A jelek biztatóak, úgy tűnik a fentebb felsoroltakra mind találunk megoldást.”
image3.php
A Titánok a felkészülés során azonban nem voltak csöndben, hiszen aktívan toboroztak, amely sikeresnek bizonyult. Az aréna szezonban is egyszer felbukkantak, mégpedig a X. Cellect Aréna Kupán, ahol a csoportból nem tudtak továbbjutni, de a mezük igen, hiszen a csapat játékosai kölcsönadták szerelésüket egy meccs erejéig a Gladiators-nak, amellyel egyébként jó kapcsolatot ápol a klub. Ez a torna is jó lehetőség volt arra, hogy a Titánok beépítsék az újoncokat, de az edzéseken is erre törekedtek a taktikai alapozások mellett.

„Januárban és februárban az újoncok beépítésére és az alapok átismétlésére helyeztük a hangsúly” – emelte ki Fábián Krisztián” – „Ezen kívül mind támadó, mind védő oldalon egy új sémával készülünk a 2016-os idényre. Jövő héten tartunk egy edzőtábort, ahol természetesen még hatékonyabbá szeretnénk tenni a csapat felkészülését.”

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

 

A Budapest Titans tavaszi menetrendje:

Bodri Pincészet Divízió I.:
Április 2. (15.00): Miskolc Renegades (Miskolc)
Április 10. (15.00): Újpest Bulldogs (Budapest, Duna-Cipő pálya)
Május 8. (15.00): Gladiators (Budapest, Kolozsvári Tamás utcai Sporttelep)
Május 15. (15.00): Szekszárd Bad Bones (Szekszárd, Városi Sport- és Szabadidőközpont)
Május 29. (15.00): Dunaújváros Gorillaz (Budapest, Kolozsvári Tamás utcai Sporttelep)
Június 11. (15.00): Tatabánya Mustangs (Budapest, Kolozsvári Tamás utcai Sporttelep)

Forrás: http://mafsz.org – RSS