Sokan búcsúztatják a mexikói focistát

foci001.jpg

Több száz szurkoló rótta le kegyeletét a görög élvonalbeli Larissza hétfőn hajnalban szívrohamban elhunyt mexikói válogatott labdarúgójának emlékhelyénél.

    A hívek a stadion mellett, a 31 évesen eltávozott Antonio de Nigris nagyméretű fotójánál gyülekeztek, s virágokat, mécseseket helyeztek el hétfő este. A fénykép mellett egy kilences számú mez, illetve egy pár fehér stopliscipő lógott. A nap folyamán korábban a csapattársak és a klubvezetők is elbúcsúztak a játékostól.

    A csatárt hétfőn hajnalban szállították kórházba, de ott már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Hrisztosz Kravaritisz törvényszéki orvos szerint de Nigrisnek egy veleszületett probléma miatt állt le a szíve, melyet már Törökországban is megállapítottak, ahol több egyesületnél is futballozott.

    Hrisztosz Cumarisz, az egyesület kommunikációs igazgatója az eset kapcsán azt közölte, hogy a korábbi vizsgálatok alkalmával mindent rendben találtak, de Nigrisnek semmiféle egészségi gondja nem volt, mióta náluk játszott.

    A 16-szoros válogatott labdarúgó a nyáron érkezett a török Ankaragücütől, és hatszor lépett pályára a görög bajnokságban.