Solymosi Péter kétszázötvenedszer vezetett az NB I-ben

Az OTP Bank Liga 30. fordulójában a Videoton FC 2-0-re legyőzte a Haladást a Pancho Arénában, így folytatódik a fehérváriak versenyfutása a Honvéddal az aranyért. Nem csak emiatt marad emlékezetes a bajnoki Solymosi Péter játékvezetőnek.

Solymosi Péter 250. alkalommal vezetett élvonalbeli mérkőzést. A Pancho Arénában Farkas Balázs és Horváth Róbert asszisztensként segítették a munkáját, Takács János és Urbán Eszter voltak az alapvonali játékvezetők, míg a tartalék-játékvezetői teendőket Lémon Oszkár látta el. Nyolc esztendeje Szombathelyen lett „százados”, ahol a Haladás–Fehérvár találkozón bíráskodott. A kétszázas határt 2014-ben érte el a Puskás Akadémia-Győr bajnokin. A játékvezetői vizsgát 1995-ben tette le, az első osztályban 2002-ben debütált az MTK–Sopron meccsen. Solymosi Péter a magyar örökranglistán a 250 NB I-es játékvezetéssel a negyedik helyen áll.

Tavalyelőtt a RangAdó díjátadón átvehette az NB I legjobb játékvezetőjének járó elismerést, amit Berzi Sándortól, az MLSZ-alelnökétől, a Játékvezető Bizottság elnökétől, valamint dr. Csányi Sándortól, az MLSZ elnökétől vett át.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS