Nyáron öt év után tért vissza a Ferencváros kézilabdacsapatába Soós Viktória, amellyel 2007-ben bajnokságot nyert. Később játszott Spanyolországban, Debrecenben, Vácott és a Hypoban is. Legnagyobb sikereit pedig Győrött aratta: 2013-ba és 2014-ben is tagja volt a BL-győztes csapatnak.
– Nem visszalépés, a Fradi a Győr után?
– Külföldre is mehettem volna játszani.. De úgy éreztem, hogy a Fradi megfelelő lehetőséget nyújt számomra. Ráadásul egy fejlődőképes csapatba kerültem..
– A Bajnokok Ligája selejtezője nem úgy sikerült, ahogy remélték…
– Tulajdonképpen magunkat is okolhatjuk, hiszen többször is kezünkben volt a meccs a Lipcse ellen. .Azonban ami a hosszabbítás utolsó másodperceiben történt, az felháborító volt.. Mindenkit nagyon megviselt, hogy ilyen körülmények között maradtunk alul hétméteresekkel.
– Bízik még abban, hogy ott lesznek a főtáblán azok után, hogy az EHF első fokon elutasította a csapat óvását?
– Természetesen.
– Lehet, hogy mégis a KEK-ben játszanak tovább.
– Nem gondolok arra, hogy nem a BL-ben folytatjuk..
T.G.
Fotó: handball.hu





