Spanyol Kupa: Szirányiék megvédték címüket

barcelonetaspanyolkupa201601

Igen szoros meccsen, egyetlen góllal győzött a Barceloneta a Spanyol Kupa döntőjében, így Szirányiék emelhették magasba a trófeát.

barcelonetaspanyolkupa201601

A boldog győztes (Fotó: Waterpolista.com)

Az idényben a második, míg ebben az évben az első címüket ünnepelhette a Barceloneta. A hétvégi helyszín, az eddigiektől eltérően nem Barcelona, hanem Sabadell volt. Az elődöntőben a Barceloneta a Terrassa csapatát, míg a Sant Andreu a Real Canoe Isostar-t verte.

A finálé első negyedében a Szirányiék kétgólos hátrányba kerültek, amit a nagyszünetig ledolgoztak. A fordulás után is maradt ez a képlet, hiszen kapaszkodnia kellett a címvédőnek, ekkor Frauenfelder majd Winkelhorst ismét vezetéshez juttatta a Sant Andreut, de Larumbe majd Viktor Rasovics ismét egalizált. A zárónegyedben  6-6 után másfél perccel a vége előtt Minguell érkezett, és vele együtt a Barceloneta győzelme is, így tavaly után megvédték címüket Szirányiék.

Spanyol Kupa, döntő:

Sant Andreu – Barceloneta 7-8 (2-0, 0-2, 2-2, 2-3)

CN Sant Andreu: Santis, Frauenfelder 1, Cerutti, Barnils, Hernández 2, Winkelhorst 1, Pelayo, Brugé, Aguilella, Bofill 2, Bruder, Hermosin. vezetőedző: Fco. Xavier Julià.

CN At.Barceloneta : López-Pinedo, Szirányi 1, S. Rasovic, Munárriz 1, Larumbe 1, Minguell, Roca, Espanol 1, Tahull, Fernández, V.Rasovic 2, Famera 1, Linares. vezetőedző: Chus Martín

Az elődöntőkben:

 Sant Andreu – Real Canoe NC-Isostar 7-6 (1-1, 2-1, 2-2, 2-2)

CN Atlètic Barceloneta- CN Terrassa 9-6 (1-2, 4-3, 1-0, 3-1)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS