Spanyolfalomlás

KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK JELENTÉSE POZSONYBÓL. Nehezen indult, de sima lett a vége: a magyar leányválogatott 30-21-re verte Spanyolországot az ifjúsági világbajnokságon, Pozsonyban. Pénteken Kongó ellen szerepelt a társulat.

Roska Emese Boglárka  A magyar lányok gyakorlatilag nem tudnak hibázni az edzésen: ha valaki gólt szerez, azért, ha a kapus védi a lövést, azért jár a taps vagy a gratuláció. A csütörtök délelőtti tréningen mindenkinek jutott elismerés: Háfra Noémi szép bombákat eresztett el, Tóvízi Petra a védekezésben mutatott be remek blokkokat, a Dányi Bernadett, Hlogyik Petra és Suba Sára kapustriót pedig a labdákat fogta.

Hogy a csapat tagjai szavakban és tettekben is segítsék egymást, arra a pozsonyi ifjúsági kézilabda-világbajnokság második csoportmeccsén is szükség volt, hiszen – ahogyan Hajdu János szövetségi edző fogalmazott – a spanyol csapatban színes együttes várt a Kína ellen gálázó (44-17) társulatra.

hornyak_orul

Hornyák Bernadett-tel nem bírtak a spanyolok  •  Forrás: IHF

Válogatottunk mindenesetre felszabadultan készült a nehéz feladatra, az edzésről hazafele menet teli torokból énekelték a ma divatos zenék és a népdalok sajátos elegyét, és a meccsre utazva sem érződött rajtuk görcsösség.

Aztán mégis döcögősen indult a második csoportmeccs. A spanyolok Hajdu által dicsért védekezése jól működött, s elöl sem voltak ügyetlenek, így a 3. percben 2-0-ra vezettek. Hornyák Bernadett előbb büntetőből, majd akcióból talált be, s akkor még nem sejtettük, hogy a legutóbbi szezonig a NEKÁ-t erősítő játékos egymaga több gólt szerez, mint az ellenfél az egész első félidőben.

Az első találkozón bokasérülése miatt még jegelt Fodor Csenge gólja a 4-3-as vezetést jelentette a 9. percben, s többé nem is kerültek előnybe a spanyolok. Hornyák félelmetes hatékonysággal kézilabdázott: nem hibázott hetest, élményszámba menő gólokat lőtt középről, s a 22. minutumban olyan indítást adott Klujber Katrinnak, amilyenre bármelyik felnőtt büszke lehetne. A balkezes Klujber is élt a lehetőségekkel, Hornyák pedig harminc perc alatt tizenegy gólig jutott. Nem jött jól, hogy Háfra a játékrész derekán a második büntetését kapta, hiszen védekezésben a kispadra kényszerült. A 20. perctől így is fokozatosan ellépett a magyar együttes, és a félidőben 17-9-re vezetett.

spanyolsiker_szovA magyar szurkolótábor a bemutatás pillanatától kezdve hazai pályát és fantasztikus hangulatot varázsolt a pozsonyi Aegon Arénába, és fordulás után is győztes hangpárbajt vívott a spanyol drukkerhaddal. A második félidőben sem veszített lendületéből a fehérmezes alakulat, így a második győzelmét is megszerezte: Dányi a játékidő lejárta után büntetőt hárított, ezzel alakult ki a 30-21-es végeredmény.

Ami a csoport további meccsit illeti, a magyarok mérkőzése előtt rendezték meg a Kína–Brazília összecsapást. A távol-keletiek sokkal szebb arcukat mutatták, mint a mieink ellen (erre jegyezte meg Bartalos Béla kapusedző: mindenki annyit játszik, amennyit engednek neki). Dobhártyaszaggató sikításokkal és szívós játékkal is nehezítették a végül 29-21-re nyerő brazilok életét. Este Svédország-Kongó összecsapással zárult a forduló a B-csoportban.

A magyar válogatott pedig péntek délután kettőtől éppen Kongó ellen lép pályára.

„Azt kaptuk, amit vártunk – kezdte értékelését Hajdu János szövetségi edző. – Sikerült viszonylag jól megoldani feladatunkat. Arról beszéltünk, hogy ha húsz gól körül kapunk, akkor simán nyerhetünk. Hornyák Bernadett remek kézilabdázó, megérdemelte a legjobb játékosnak járó címet, de ez csapatmunka volt, mindenki hozzátette a magáét a sikerhez.”

Korábbi anyagaink: beszámoló a vasárnapi érkezésről, hétfői szünnap, Magyarország–Kína, szerdai szünnap

IFJÚSÁGI LEÁNY KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, POZSONY
2. forduló, B-csoport
MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 30-21 (17-9)
Játékvezetők: Antics, Jakovljevics (szerbek)
MAGYARORSZÁG: Dányi, Hlogyik, Suba (kapusok), Fodor 5, Háfra, Hornyák 14 (7), Hudák 1, Klujber 4, Kuti, Lakatos 2, Márton, Pál 1, Pankotai 1, Pásztor 2, Szabó, Tóvizi. Szövetségi edző: Hajdu János
SPANYOLORSZÁG: Perez, Martinez Gough (kapusok), Cesareo Romero 6, Cuadrado Sanchez 5, Erauskin Martinez, Fernandez Agusti 1 (1), Gonzalez Sanchez 2, Marques Casasayes 1 (1), Mbengue Rodriguez 3, Oliveira, Palomo Pineda 1, Polonio Rincon, Prelchi Gallego, Rojas Asensio 2, Saez Gonzalez, Vegue Pena. Szövetségi edző: Jenaro
Felix Baz
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Hétméteresek: 9/8, ill. 7/3.

A magyar válogatott további programja:
Július 22., péntek:
14.00 Magyarország–Kongó
Július 24., vasárnap:
18.00 Magyarország–Svédország
Július 25., hétfő:
14.00 Magyarország–Brazília

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS