Sportágépítő ezüst?

A katasztrofális hazai körülmények közül indulva igazi bravúr volt Farkas Balázs eredménye, aki két napja ezüstérmet szerzett a fallabdázók Kriensben rendezett U19-es egyéni Európa-bajnokságán. Az edző-édesapa, Farkas János a sportág felpezsdítésére használná a nem mindennapi eredményt.

reb Még a Svájcból hazavezető hosszú út után, szerda este szerettük volna faggatni Farkas Balázst, hogyan éli meg, hogy gyakorlatilag a hazai fallabda legnagyobb sikerét érte el a kriensi U19-es kontinensbajnokságon szerzett második helyével. Az édesapa, az utánpótlás-kapitány Farkas János azonban azt mondta, csalódást kell, hogy okozzon, ugyanis a fiú éppen csak ledobta a táskáját, és máris az iskolába sietett, ahol huszonnégy órás focimeccset játszanak. Elnézzük neki, nem?

farkas_balazs01

Farkas Balázs történelmi ezüstérmet szerzett

Az edző-édesapa különben is bőven elég részletet szolgáltatott ahhoz, hogy megértsük, mekkora sikert ért el a tanítványa. A fiú nem véletlenül volt második kiemelt az Eb-n, így csalódottak lettek volna, ha nem jut a négy közé. A maratoni elődöntőt követően, a jó ellenfél ellen nem lepte meg Farkasékat a vereség, csak azt sajnálják, hogy szettet sem sikerült nyerni a döntőben.

„Sokakkal beszélgettünk Svájcban, azt sem tudják, hogy Magyarország vagy Tatabánya létezik, most legalább feltettük a térképre hazánkat és a klubunkat, a Squashbereket – mondja Farkas János. – Többen hívtak minket edzőtáborba, s mivel ezek oda-vissza alapon működnek, remélem, hogy a hozzánk érkező versenyzőkel sikerül kicsit felpezsdíteni a hazai fallabdaéletet.”

Korábban Krajcsák Márk felnőtt Európa-bajnoki negyedik helye volt a legnagyobb siker, s a maga nemében az akkori és a mostani eredmény is páratlan.

„Katasztrofálisak a körülmények, mindent a szülőknek kell fizetniük. A szövetségnek csak a válogatott versenyeken, azaz évente nagyjából egyszer, az Európa-bajnokságon van módja támogatni a sportolókat, pedig az előrelépéshez – akárcsak a teniszben – minél több nemzetközi versenyen kellene indulni.”

Farkas ettől függetlenül nem panaszkodik. Azt mondja, ha az olyan egyéni sportágak képviselői, mint az úszás, atlétika – tegyük hozzá, ők összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között és feltételekkel készülnek – eljutnak a legjobbak közé, nekik is sikerülni kell.

A példa félig adott, hiszen ők is szinte a semmiből indultak. Először Farkas János kezdett squasholni, majd a lánya is követte, s bár országos bajnoki címig vitte, inkább a tanulást választotta. Nem úgy Balázs, aki a fallabdának él. Az önmagát képző apára és a tanítványok (nemcsak a fiát oktatja) által elért sikerekre figyelt fel a szövetség, és tette meg utánpótlás-kapitánynak.

Természetesen a Farkas páros nem állna meg a korosztályos Eb-ezüstnél. Az utánpótlásból kiöregedő játékos előbb az érettségire koncentrál, aztán kemény nyári alapozáson vesz részt, hogy ősztől kiváltsák a profiengedélyt a legrangosabb, a PSA-sorozatba. Az idősebb Farkas szerint fia jelenleg nagyjából a 150. hely környékén kapna helyet a felnőttek között, de ahhoz, hogy megéljen belőle, idővel a legjobb harminc közé kell kerülnie.

Az eredményeket ITT találja. Korábbi tudósításainkat alább olvashatja.
1. napi tudósítás
2. napi tudósítás
3. napi tudósítás
4. napi tudósítás

A többiek
Farkason kívül Szerencsés Debóra, Dévald Péter és Konfár Tamás állt rajthoz Svájcban. Farkas János kapitány létére is csak óvatosan formált véleményt róluk, mondván, nem az ő tanítványai. A 16 éves Dévaldról (44.) elmondta, jó erőfelmérő volt neki az Eb, hiszen még három évig a korosztályban versenyezhet. Úgy látja, később a legjobb nyolc közé is érhet. Konfár (55.) nem nyert meccset, s nagyjából ott végzett, ahol a tudása alapján helye van. Szerencsésnek (30.) ajándék volt a szereplés, mert nem gyakran engedheti meg magának a külföldi versenyzést, de legalább élményekkel is gazdagabb lett.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS