Sportlövészet – Aranyérmes az 50 méteres fiú puskacsapat a junior-világbajnokságon

Sportlövészet – Aranyérmes az 50 méteres fiú puskacsapat a junior-világbajnokságon

Kormány Sport

Aranyérmet nyert a Hammerl Soma, Kiss Viktor, Török Ferenc összeállítású magyar csapat az 50 méter puska három testhelyzetű versenyszámban a Limában zajló junior sportlövő-világbajnokságon.

A magyar szövetség csütörtöki sajtóközleménye szerint az alapversenyből a magyar hármas az ötödik helyen jutott a nyolc közé. A kvalifikáció második részében aztán – amikor a sportlövők testhelyzetenként 10 lövést adhattak le – remekül lőttek, hiszen 864 körös junior világrekorddal az első helyen végeztek.

A trió a döntőben 46-44-re győzte le a franciákat. Mindkét ország mindhárom versenyzője csak egy testhelyzetben lőtt, a párok eredményeit összehasonlították, és a győztesnek két pont járt, a vesztesnek egy sem. Azonos köreredménynél egy-egy pontot kapott mindkét sportoló, vagyis egy sorozatban hat pontot osztottak szét. A győzelemhez 46 pontig kellett eljutni.

A magyar csapat jól kezdett (6-0), de a franciák egyenlítettek (12-12), majd a végig szoros csatában 31-29-es magyar vezetés után 37-35-re fordított az ellenfél, sőt 44-40-es vezetésénél nagyon közel állt a végső sikerhez. A végén azonban mindhárom magyar kiválóan lőtt, jobbat, mint ellenfele, ezzel sikerült fordítaniuk, és megnyerniük az aranyérmet.

A Mészáros Eszter, Bajos Gitta, Dénes Eszter összeállítású magyar hármas az 50 méter lány puska három testhelyzetű csapat versenyszámban az ötödik helyen végzett 863 körrel, és csak kevesebb belső tízessel maradt le a bronzcsatáról.

Korábban Mészáros Eszter ezüstérmet nyert a női puskások 3×40 lövéses összetett számában, illetve Dénes Eszterrel és Horváth Leával aranyérmes lett a légpuskások csapatversenyében. Hammerl Soma vasárnap a kisöbű szabadpuska fekvő számban diadalmaskodott.

Forrás, fotó: MTI, hunshooting.hu