Somogyi Árpád és Bokor Bálint is a mezőny második felében végzett a belgrádi sportlövő Európa-bajnokság utolsó olimpiai számában, s férfi skeetlövők versenyében.
Már az első nap után szinte biztos volt, hogy egyiküknek sem lesz esélye a hatos döntőbe kerülni, illetve olimpiai kvótát szerezni, mivel Somogyi (71 korong) négy, Bokor (70 korong) pedig öt hibával állt. A pénteki folytatásban – a viadal honlapja szerint – az 50 lövésből mindketten hármat hibáztak, így előbbi 118 találattal 51., utóbbi pedig 117-tel 58. lett.
Az Eb-n így egyetlen magyar lövőnek sem sikerült ötkarikás helyet szereznie, azaz jelen állás szerint továbbra is hárman, Sidi Péter (puska), Csonka Zsófia (pisztoly) és Bognár Richárd (dupla trap) lehetnek ott majd a jövő évi londoni olimpián.
A koronglövőknek már csak a szeptemberi, szintén belgrádi világbajnokságon, míg a puskásoknak és pisztolyosoknak a jövő évi légfegyveres Európa-bajnokságon lesz lehetőségük a kvótaszerzésre.
Koronglövészetben minden versenyszámban csak egy kvóta kiadó, míg a légpuska- légpisztoly számokban 4-4 kvóta talál gazdára a finnországi Vierumaekiban.
A kontinensviadal szombati utolsó napján Sidi Péter próbálja majd megvédeni címét a 300 méteres nagyöbű sportpuska 3×40 lövéses összetett számában. A komáromi lövő múlt vasárnap az olimpia műsorán szereplő kisöbű szabadpuska összetett versenyében meg tudta ismételni két évvel korábbi Eb-győzelmét.
Eredmények.
Férfiak.
Standard pisztoly.
Egyéni. Európa-bajnok: Thibaut Sauvage (Franciaország) 575 kör, 2. Christian Reitz (Németország) 573, 3. Roman Bondaruk (Ukrajna) 569, … 22. Takács Tibor 558.
Csapat. Eb: Németország (Christian Reitz, Stephan Trippel, Pierre Michel) 1701, 2. Oroszország (Leonyid Jekimov, Mihail Nyesztrujev, Gyenyisz Kulakov) 1696, 3. Ukrajna (Roman Bondaruk, Ivan Bidnyak, Olekszandr Petriv) 1689.
Skeet.
Egyéni. … 51. Somogyi Árpád (Magyarország) 118, … 58. Bokor Bálint (Magyarország) 117.
Juniorok.
Férfiak.
Skeet: … 39. Fülöp Zoltán (Magyarország) 108
Forrás: www.mob.hu