STR: Az autó és a pilóták is remekeltek

F1

2016. március 5. szombat, 19:07

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

Aggódva várhatta az idei F1-es tesztszezont a Toro Rosso, melynek mindössze néhány hónapja volt a Renault-ról átváltani a Ferrari erőforrásaira – megoldották a feladatot, a pilóták pedig remekeltek.

A Toro Rosso nem volt egyszerű helyzetben a télen, hiszen meglehetősen későn dőlt el, hogy milyen erőforrással versenyeznek majd az idei szezonban. A faenzaiak technikai szakemberei csak december elején találkoztak először a Ferrari szakembereivel, így valóságos versenyfutást folytattak az idővel, hogy időben elkészüljenek az STR11-essel, s felkészülten várhassák az új szezont.

A barcelonai teljesítményen azonban mindez egyáltalán nem érződött, hiszen az STR11 több kilométert tett meg a teszten, mint bármely másik autó, kivéve persze az elképesztő munkát végző Mercedest. Nem csoda, hogy Franz Tost csapatfőnök roppant elégedett a csapat teljesítményével, különösen azt tekintve, hogy milyen helyzetből kellett megkezdeniük a felkészülést:

tororosso_barcteszt_cs

„Amikor megérkeztünk ide, Barcelonába az első tesztre, igencsak aggódtam amiatt, hogy sikerült-e a lehető legjobban összeraknunk a csomagot. Elmondhatom azonban, hogy a mindössze néhány hónap alatt megtervezett és összerakott új autó sokkalta jobban működött a vártnál, különösen a megbízhatóságot tekintve” – mondta Tost, majd így folytatta:

„Meggyőződhettem arról, hogy a sikeres STR10-es utódja, az STR11 teljesítménye megfelel majd a várakozásainknak. Optimistán várom a szezont, amiért köszönettel tartozom a fantasztikus munkát végző csapatnak. A két teszthéten összesen 1049 kört, azaz 4882 kilométert tettünk meg, ami a legtöbb, amire a Scuderia Toro Rosso valaha képes volt nyolc tesztnap alatt.”

Tost mindemellett a csapat pilótáival is roppant elégedett: „Egyszer sem pördültek meg, s különösen tetszett az, milyen jó visszajelzéseket tudtak adni az autót és az abroncsokat illetően. Biztos vagyok benne, hogy ez a tesztmennyiség elég volt ahhoz, hogy a legtöbb ismeretlent feltárjuk, különösen az abroncsokkal kapcsolatban.”

Forrás: www.formula.hu – RSS