Strandlabdarúgás: döntőben a négy nagy

Az alapszakasz utolsó napjának kérdése az volt, hogy képes lesz-e bejutni a legjobb négybe a bajnokságban első alkalommal induló, fiatal szegedi játékosokból álló Junior Sport, vagy immár harmadik éve a Goldwin, Bonyhád, Energia, Aramis négyes döntőzik.

Az Energia alapszakasz-elsőségét semmi sem veszélyeztette, ennek megfelelően nyert a gyöngyösi csapat a Nagyhegyes ellen.
Utána azonban jött a nap legnagyobb meglepetése: a Junior Sport nem tudta legyőzni az addig nyeretlen Gavittaxot, ezzel roppant nehéz helyzetbe hozta magát, hiszen a negyedik helyezés megszerzéséhez immár az Aramis állt közelebb. Igaz ugyanakkor, hogy az Aramis sem tudta bebiztosítani a döntőbe jutását, mert nem tudta legyőzni a Goldwint. A bajnokság leggólszegényebb meccsén (összesen három gól esett) ráadásul a bajnoki címvédő Goldwin képes volt arra a bravúrra, hogy a mérkőzés több, mint felét négy mezőnyjátékossal játszotta le sérülések miatt.

A Bodon FC legyőzése a Bonyhád számára nem okozott gondot, mint ahogyan nyugodt, izgalommentes meccsen nyert a Siófok az FTC ellen. Azért itt mindenképpen meg kell állni egy pillanatra, ugyanis a 10 siófoki gólból 7-et Turós Viktor szerzett úgy, hogy ebből 6-ot megszakítás nélkül, zsinórban.

Az alapszakasz utolsó napja előtt nyeretlen Garvittax megtáltosodott a Junior legyőzésétől, és igen látványos meccsen győzte le a Nagyhegyest.

Az Energia igazolta, hogy a fiatalos lendület még nem mindig elég a nagyobb tudás és tapasztalat ellen, így a gyöngyösi csapat egyetlen vereséggel szerezte meg az alapszakasz-elsőséget. Az alapszakasz utolsó meccsének, a Siófok-Aramis találkozónak akkor lett volna tétje, ha a Junior legyőzte volna az Energiát, így viszont az Aramis mindenképpen ott volt a négyes döntőben.

Nem hozott tehát meglepetést az alapszakasz végeredménye, azok a csapatok jutottak be, amelyek évek óta a magyar strandlabdarúgás alapklubjai: az Energia, a Goldwin, a Bonyhád és az Aramis.

Az alapszakasz végeredménye

1. Energia SC-Gyöngyös

2. Goldwin Pluss

3. Bonyhád BFC

4. Aramis SE-Da Caterina

5. Junior Sport

6. Siófok BFC

7. Bodon Péter FC

8. FTC Futsal

9. Nagyhegyes KSE-DEAC MK

10. Garvittax

Energia SC-Gyöngyös–Nagyhegyes-DEAC 9-2

ENERGIA: Szacskó – Rui Coimbra, Bruno Mendes (2), Ábel (1), Patócs (1), Ficsór, Berkes, Csoszánszki (2), Szurdoki (3), Fülöp

NAGYHEGYES: Vámosi – Molnár, Illés, Vincze, Pázmándi (1), Tóth, Szűrös, Kéri (1)

Junior Sport–Garvittax 7-7 (9 méteresekkel 1-3)

JUNIOR SPORT: Tombácz – Bullás (1), Rutai (1), Szentes-Bíró (3), Csamangó, Vastag, Ördögh, Deák (1), Teimel

GARVITTAX: Tungli – Menyhei (4), Gieber, Lipták (1), Osváth (öngól), Bocsev (1), Rusvai, Boross, Kovács (1), Gáspár

Goldwin Pluss–Aramis 2-1

GOLDWIN: Ács – Besenyei, Biczi, Kovács, Jenei, Végső, Badalik (1), Vernyik (1)

ARAMIS: Lipők – Csopaki, Frank (1), Vajay, Horváth, Ledő, Korozmán, Vatga, Vattamány, Tősér

Bodon Péter FC–Bonyhád 2-12

BODON FC: Kelemen – Ivitz, Titkó, Bodon, Somoskői O. (2), Leidál, Kotroczó

BONYHÁD: Szabó – Pap (3), Völgyi (1), Kirch (1), Fekete (1), Komáromi, Tóth (3), Preininger (1), Szlama, Szász (2)

Siófok–FTC 10-4

SIÓFOK: Czerula – Marosi (2), Turós (7), Simonyi, Gergye, Bagi, Soós, Habi, Udvari (1), Andermann

FTC: Graeser – Ruzicska, Maruzsi (2), Fehér (1), Birinyi (1)

Garvittax–Nagyhegyes-DEAC 10-2

GARVITTAX: Gáspár – Vitányi (1), Bocsev (3), Rusvai (1), Kovács, Boross, Lipták, Gieber, Menyhei (5), Tungli

NAGYHEGYES: Vámosi (1) – Vigh, Molnár, Pázmándi, Kéri, Tóth, Szűrös (1), Büdi, Illés

Energia SC-Gyöngyös–Junior Sport 6-3

ENERGIA SC: Szacskó – Ábel (1), Patócs, Meier (1), Rui Coimbra (2), Ficsór, Berkes, Csoszánszki (1), Gulyás (1), Szurdoki

JUNIOR SPORT: Tombácz – Bullás (1), Rutai, Szentes-Bíró, Csamangó, Vastag, Ördögh (1), Deák, Teimel (1)

Siófok–Aramis 6-4

SIÓFOK: Czerula – Simonyi (2), Gergye (1), Marosi (1), Turós (2), Bagi, Soós, Habi, László

ARAMIS: Boldizsár – Csopaki (2), Farsang, Frank (1), Tősér, Ledő, Korozmán, Vattamány, Horváth, Pál (1)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS