Strandlabdarúgás: megvan a Garvittax első győzelme

Szamba a Balaton parton – nagy vonalakban így lehetne jellemezni a brazil Luiz Escobar vezette Siófok játékát a bajnokság második fordulójának első meccsén, pedig a Fradi roppant lelkesen és szimpatikusan harcolt.

A jelentős részben fiatalokra épülő siófoki csapat pillanatok alatt eldöntötte a mérkőzést, a kétszeres világbajnok edző (a brazil válogatott pályaedzőjeként szerezte a címet) három hete dolgozik a csapattal, és láthatóan mostanra a játékosai hozzászoktak ahhoz a munkához, amit vezényel nekik, és megértették, mit kér tőlük a meccseken.

Mint mindig, most is rendkívül feszült és izgalmas mérkőzést játszott egymással a Goldwin és az Aramis, amiből sok gól, nagy csata, kiállítás, és hosszabbításba torkolló ütközet kerekedett – Goldwin győzelemmel.

Megszerezte első győzelmét a bajnokságban a Garvittax is, a 6 gólt szerző Vitányi László csapata az első fordulóban remeklő újoncot, az Újhartyánt győzte le izgalmas mérkőzésen egy góllal.

Ugyancsak hat gólt szerzett a bonyhádi Máté Róbert is, csapata ennek is köszönheti azt, hogy legyőzte az FTC-t. Megszakadt a Gyöngyös 10-gólos sorozata (az első forduló négy gyöngyösi mérkőzésén 10 gólt szerzett a tavalyi bajnok), most csak 8-ig jutott – az utolsót a portugál csatárcsillag, Duarte Vivo pár másodperccel a rendes játékidő vége előtt szerezte, ezzel nyert az egy hét alatt komoly változáson áteset szegedi fiatalok ellen (a két felnőtt válogatott kerettag, Ruttai Balázs és Szentes Bíró Tamás 3-3 góllal majdnem győzelemre vezette a Junior FC-t).

A második siófoki mérkőzés is hasonlóképpen sikerült, mint az első, ezúttal a Bodon FC ellen igazolták a siófokiak, hogy van értelme komolyan dolgozni… ● FTC-Fruit Sushi–Siófok-Plázs 2-11
Borsi – Deák (1), Machalek, Biczi, Maruzsi. Cs.: Szabó, Kulik (1), Graeser
Czerula – Simonyi (2), Bene (2), Turós (2), Soós (2). Cs.: Bagi, Lübkemann (1), Lencsés, Andrejek, Szabó (2)

Goldwin Pluss–Aramis 6-5 (hosszabbítás után)
GOLDWIN: Szalánczi – Vernyik, Fekete (2), Besenyei (2), Bozsó. Cs.: Jenei (1), Ughy (1), Forgács, Kovács, Ács
ARAMIS: Lipők – Vajay, Csopaki (2), Frank, Farsang. Cs.: Korozmán, Sámson, Varga (3), Kádár, Ledő

Újhartyán–Garvittax 8-9
ÚJHARTYÁN: Gerstenbrein – Fabók D., Ulviczki (2), Wrábel (1), Hoffmann (1). Cs.: Jelen, Fabók M., Balog (2), Tóth (2)
NAGYMAROS: Miháldi – Boross, Menyhei, Vitányi (6), Gadó (1). Cs.: Bocsev (1), Gieber (1), Mester, Vas, Gáspár

Bonyhád–FTC-Fruit Sushi 9-4
BONYHÁD: Komáromi – Szlama, Sebestyén (1), Sásdi, Máté R. (6) Cs.: Tasselmájer, Völgyi, Szász (1), Tolnai, Genczler (1)
FTC: Graeser – Deák, Machalek, Biczi (1), Maruzsi (2). Cs.: Szabó (1), Kulik, Sajben

Energia SC-Gyöngyös–Junior Sport-Szeged 8-7
GYÖNGYÖS: Ficsór – Berkes, Duarte Vivo (2), Bruno Mendes (1), Ábel (3). Cs.: Szacskó (1), Szurdoki, Patócs, Gulyás (1), Csoszánszki
SZEGED: Vasas – Rutai (3), Szentes Bíró (3), Deák, Tiemel. Cs.: Borbély, Bullás (1), Csamangó, Hegyesi

Siófok-Plázs–Bodon Péter FC 6-1
SIÓFOK: Czerula – Simonyi (2), Bene (1), Turós (3), Soós. Cs.: Bagi, Lübkemann, Lencsés, Andrejek, Szabó
BODON FC: Kasza – Balogh, Titkó, Ivitz (1), Kerékgyártó. Cs: Pataki, Lénárt, Kathi, Dajka, Kormos

Forrás: www.mlsz.hu – RSS