Wehrlein a Mercedesbe akar ülni, de ha nem…

F1

2016. július 9. szombat, 09:22

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Manor fiatal F1-es pilótája remekül teljesített Spielbergben és ismét elmondta, hogy szeretne a Mercedesbe ülni 2017-ben – ha viszont nem jön össze, szívesen marad jelenlegi helyén is.

Pascal Wehrlein a tavalyi DTM-bajnoki cím után idén eddig mérsékelt eredményeket szállított a Formula-1-ben – egészen az Osztrák Nagydíjig. Ez volt az egyetlen olyan pálya, ahol versenyzett már korábban és rögtön egy parádés időmérős teljesítménnyel jelentkezett, amelyet megkoronázott az istálló idei első pontjával. 

Wehrlein2

A Mercedes pártfogoltja viszont hiába bizonyít, valószínűleg Nico Rosberg marad a világbajnok istállónál, akkor pedig nem lesz számára hely Lewis Hamilton mellett – így maradhat a Manornál 2017-re is. “Természetes, hogy szeretnék egyenesen beülni a Mercedesbe és versenyeket, majd remélhetőleg világbajnokságot nyerni. Ha viszont ez nem járható út, akkor örülök, ha maradhatok még egy évet a Manornál.”

“Nagyszerű eredmény volt számomra és a csapat számára is az osztrák hétvége” – beszélt a spielbergi pontszerzésről a fiatal pilóta. “Ha ebben a pozícióban fejezzük be a szezont, az sokat segít majd jövőre az anyagiak szempontjából is. Ez az eredmény sokat segített nekem abban, hogy bizonyítsam a tehetségemet az emberek számára.”

Forrás: www.formula.hu – RSS