Berki Lilla személyében már az első nap nyitóversenyének lesz magyar szereplője a törökországi súlyemelő világbajnokságon, amely pénteken kezdődik, s szeptember 26-án zárul.
A 17 éves emelő péntek délelőtt, magyar idő szerint 9 órakor a 48 kilogrammos kategóriában, a C csoportban – vagyis a leggyengébb eredménnyel nevezettek között – rajtol, s éppenséggel nem táplálhat vérmes reményeket, hiszen jelenleg valamennyi riválisa sok kilóval erősebb nála. A tinédzser egyetlen célja saját legjobbjának a megjavítása lehet.
A 11 fős magyar csapatból még ketten lépnek a versenydobogóra az antalyai vb nyitónapján: a kora délutáni programban kezdi meg szereplését Ádám Róbert és Soóky Gergely is, egyformán az 56 kilósok C csoportjában. Esetükben szintén az egyéni csúcs megdöntése a feladat.
A törökországi világbajnokságra – amely már a 2012-es, londoni nyári ötkarikás játékokra selejtező, tehát olimpiai kvalifikációs esemény – hatalmas mezőnyt, 81 országból 563 súlyemelőt neveztek. A hölgyeknél meg is dőlt az eddigi részvételi világrekord, mivel a mostani sportági csúcstalálkozón 54 nemzet reprezentánsa indul. A korábbi abszolút rajtcsúcsot az 53 ország női versenyzőit felsorakoztató, 2007-es thaiföldi vb tartotta.