Suso távozóban, a Roma bejelentkezett érte

A Milanhoz közeli források szerint az AS Roma kapcsolatba lépett a milánói klubbal.

Nicoló Zaniolo súlyos sérülése miatt a Roma kénytelen lesz egy támadót igazolni a januári átigazolási időszakban. A 20 éves olasz játékos térdszalag-szakadást szenvedett a Juventus elleni bajnokin és ennek következtében hosszú hónapokig nem lesz bevethető, ráadásul várhatóan a nyári Európa-bajnokságot is ki kell hagynia.

A MilanNews főszerkesztője, Antonio Vitiello arról számolt be, hogy a Roma kapcsolatba lépett a Milan vezetőségével Suso esetleges megvásárlása miatt. Vitiello hozzátette, hogy a spanyol támadó az egyik potenciális jelölt Zaniolo pótlására, azonban a fővárosi együttesnek vannak más kiszemeltjei is.

Suso ebben a szezonban eddig csalódást keltő teljesítményt nyújtott és egy év alatt jelentős mértékben csökkent a piaci értéke. A 26 éves támadó 16 meccsen 1 gólt és 2 gólpasszt jegyzett, ami köszönőviszonyban sincs azzal a mutatókkal, amelyeket az előző idényekben produkált.

A MilanNews szerint a spanyol támadó számára vonzó a Roma és szívesen csatlakozna a Farkasokhoz. A piros-feketék készen állnak megválni Susótól, amennyiben megfelelő ajánlat érkezik. Nico Schira, a Gazzetta újságírója szerint a klub 20-25 millió euró közötti összegre már rábólintana.

Az AS arról ír, hogy Mino Raiola azon dolgozik, hogy új csapatot találjon Susónak, aki az elmúlt hónapokban erős unszimpátiát váltott ki a szurkolókból a gyenge és lélektelen játéka miatt. A játékosnak Spanyolországból is vannak kérői és az RB Leipzig is vinné.

Suso 5 éve 1,3 millió euróért érkezett, így az eladásával nyereségre tenne szert a klub.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS