Szabina bronzcsapása

Nagyszerűen szerepelt a 19 éves Gercsák Szabina (70 kg) a cselgáncsozók kazanyi, olimpiai kvalifikációs felnőtt Európa-bajnokságán, hiszen a vigaszágon egészen a bronzmérkőzésig menetelt, ahol a regnáló Eb-elsőt ipponnal győzte le.

MTI/UP-info Két utánpótláskorú cselgáncsozó lépett a tatamira Kazanyban, ahol a sportág olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságát rendezik. A 22 esztendős Szabó Frigyes nehéz feladatot kapott, hiszen a hazai környezetben szereplő Uali Kurzsevvel csapott össze a 64 között. Riválisát csak egyszer, míg őt háromszor intették, így a leányvári versenyzőnek egy mérkőzést követően befejeződött az Eb.

gercsak_szabina02kicsi_szalmas_peter

Gercsák Szabina Eb-bronznak örülhetett a felnőttek között  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

Nem úgy a Hell Miskolci Judo Club kiválóságának, Gercsák Szabinának. A korosztályos világversenyeken minden lehetséges címet – ifjúsági olimpiai és junior-világbajnoki elsőséget is – begyűjtő cselgáncsozó a 32 között a dán Emili Sookkal csapott össze. Végig aktívabb volt, mint ellenfele, akit háromszor intettek, ám Gercsák nem várta ki a mérkőzés végét, 24 másodperccel a befejezés előtt hátsó gánccsal vágta a földhöz Sookot, s vetett véget a küzdelemnek.

A nyolcaddöntőben az őt korábban kétszer legyőző lengyel Katarzyna Kłys várt rá. A négy perc egy-egy jukót hozott, ezért az aranypontig tartó hosszabbítás következett. A lengyelt megintették, így Gercsák máris készülhetett a grúz Eszter Sztam ellen. Sztam a londoni olimpián még holland színekben indult, a játékokat követően váltott országot. A küzdelem egyik oldalon sem hozott értékelhető akciót, csakhogy Gercsákot megintették, így a vigaszágra került. A miskolci versenyző edzője, Flórusz János elkeseredetten beszélt az MTI-nek arról, hogy az ellenfelet is figyelmeztetni kellett volna, ráadásul tanítványa többet támadott.

Nem volt mit tenni, Gercsáknak össze kellett szednie magát az osztrák Bernadette Graf ellen, aki tavaly legyőzte őt az Eb-n, ráadásul a kontinensviadalokon háromszor is a dobogó harmadik fokára állhatott. A magyar lány nem finomkodott: határozottan törlesztett, előbb jukót ért el, majd lecsavarta ellenfelét, és ipponnal nyert.

A bronzéremért a címvédő holland Kim Pollingot kellett legyőznie. Az utolsó találkozó a várakozásokkal ellentétes forgatókönyv alapján hozott rövid csatát, hiszen Gercsák mindössze 54 másodpercet követően jukót érően vitte földre Pollingot, aztán egyszerűen lecsavarta őt is. Az európai szövetség honlapján szupertehetségnek nevezett miskolci ipponnal szerzett bronzérmet.

„Nem volt taktikám a világranglista-vezető ellen, én csak dzsúdózni próbáltam, és sikerült is ippont dobnom – értékelt a küldöttség második érmét szerző magyar, boldogan. – Kis hiba csúszott be a negyeddöntőben, de így is elég sok pontot szereztem. Van még két verseny a kvalifikációból, egyelőre nem stresszelem magam a riói olimpiai indulás miatt.”

Edzője, Flórusz János szintén elégedetten nyilatkozott az MTI-nek:

„A közelmúlt derékproblémái után Szabina remekül dolgozott, kár volt a negyeddöntőben a bírói bakiért. Az elődöntőben bármi lehetett volna. Szerintem mostantól tartanak tőle a felnőttmezőnyben is. Meglátjuk, mennyire viszi Szabinát előre ez a százhatvan pont a ranglistán, illetve hogy mire képes a hátralévő versenyeken. Még egy érem kellene.”

A jelenleg a kvalifikációs ranglista 34. helyén álló tinédzser nagy lépést tett azért, hogy a riói kvótát jelentő első 22 hely valamelyikére érkezzen.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS