Drapál János már 35 éve nincs közöttünk; a pöstyéni pályán szenvedett végzetes balesetet. Motoros társa, példaképe és támogatója, Szabó II. László viszont egészen mostanáig élt, 86 éves korában hagyott itt bennünket. Szép csendben irányította hűvösvölgyi autójavító műhelyét. Rá emlékezve idézek a vele 1971-ben, az újvidéki Magyar Szó részére készült interjúból.
Szabó II. László nagy becsben tartott versenymotorjával. Fotó: JochaPress
– Amikor elkezdtem versenyezni, már volt egy, rangos sikereket elért Szabó László a magyar motorsportban, így én lettem a „kettő” – említette. – Egyébként 1954-ben, húsz évesen ültem először a kormány mögé. Elképzelhetetlen körülmények között készültem, még az utolsó éjszakákon is rendszeresen is bütyköltük a gépeimet Spáth Tiborral. Először Csepel, Danuvia, Jawa majd AJS motorokat „nyergelhettem”.
„Dörzsinek” hat év kellett az első, komolyabb siker eléréséhez.
– Az NDK-beli Sachsenringen harmadikként értem célba a 125-ös géposztályban, számos gyári menőt megelőzve. Ott figyelt fel rám az MZ-gyár, amely tíz évig támogatott, persze másként, mint a gyári versenyzőket. 1961 és 1971 között mindig az első tíz között voltam a világranglistán. Ez csak úgy sikerülhetett, hogy a kanyarokban sokkal merészebb íveket kellett megfutnom, mert az egyenesekben nem voltam versenyképes a menőkkel.
Az akkori idők legtechnikásabb motorosának elismert Szabó II. 1971-ben megint léphetett egyet előre: kapott egy Yamahát. Ennek ellenére nem változtatott az alapelvein.
– Továbbra is a sokfordulós pályákat szeretem, mert ott tudok igazán érvényesülni. Ebben az évben (1971) a tizenkét vb-futamból csak négyszer értem célba, mégis elértem figyelmet felkeltő eredményeket. Az NSZK-beli pályákon, Nürburgringen és Hockenheimben egyaránt pályacsúcsokat értem el. Különösen a nürburgringi időmre vagyok büszke, mert az ottani 24 kilométeres körben még az abszolút világbajnok, az olasz Giacomo Agostini sem tudott tíz percen belüli kört menni, csak én!
Szabó II. László a jugoszláviai pályákat is nagyon kedvelte, ahol lelkes, hozzáértő közönség előtt mutathatta meg tudását.
– A Skofja Lokán felállított pályacsúcsomra éppen úgy szívesen emlékezem, mint a Szarajevo melletti Nova Goricán vagy az opatijai körversenyen elért sikereimre.
A világbajnoki sorozatok során 1967-ben ötödik, majd hatodik, ötödik és hetedik helyen is végzett a pontversenyben, ami az adott körülmények közepette óriási sikernek számított.
Szabó II. László. Fotó: JochaPress
– Sajnos az 1971-ben bevetett Yamahától többet vártam, hiszen a 12 futamból háromra el sem utazhattam, ötször pedig géphiba miatt kellett kiállnom. Nem tudom, meddig lehet ezt csinálni komolyabb támogatás nélkül. Volt olyan versenyem, ahonnan két tábla csokoládéval jöttem haza, mert a többi pénzemen a legszükségesebb alkatrészeket próbáltam megvásárolni.
A sors iróniája, hogy végül nem az alkatrészek hiánya vagy egyéb, szakmai nehézség miatt kellett abbahagynia 39 évesen a versenyzést, hanem, egy közúti baleset miatt. 1973-ban, egy franciaországi vb-futamról hazafelé tartva felborították a mikrobuszukat, amely baleset következtében tizenhat hónapon keresztül tizennégy operációval sikerült újra talpra állítani. Akik az évtizedek során meglátogatták otthonában, igen kellemes társasági beszélgetőpartnerként is sajnálják, hogy az ő ideje most lejárt.
Szabó II. László, Laci bátyánk, nyugodj békében!
(jochapress / Jocha Károly)
