Szabó Krisztián: Egyetlen kanyaron múlt

Ralikrossz

2016. július 3. vasárnap, 21:10

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Johnny Loix

Akárcsak a versenyhétvége előző két napján, vasárnap sem volt szerencséje a Super 1600-as Európa-bajnokság résztvevőjének: az utolsó kanyarban veszítette el a döntőbe jutás lehetőségét Svédországban. Szabó Krisztián szezonjának első felét is értékelte.

Höljesben, a szezon harmadik fordulóján a sűrű program miatt a szokásos kettő helyett három napon keresztül köröztek a pályán Európa és a világ – hiszen a Super 1600 természetesen a Supercar világbajnokságot kísérte – legjobb ralikrosszosai: a svéd hétvége utolsó napjára így már csak az elődöntő és döntő maradtak. Szabó Krisztián a legutóbbi, brit verseny megnyerése után lendületben érkezett a sportág ikonikus helyszínére, Höljesre azonban nem fog legszerencsésebb versenyei egyikeként visszatekinteni.

Pénteken az egyik kvalifikációs futamon féltengelytörést szenvedett, vasárnap pedig egy pályán ragadt autó miatt produkált lassú időket csoportjában, így a köztes eredménylistán csak a 10. helyet foglalta el, a második elődöntőt az utolsó rajtsorból kellett megkezdenie. Sokáig a továbbjutást érő harmadik helyet tartotta, egészen pontosan az utolsó kanyarig.

„Sajnos nem volt hosszú a mai napon. A bemelegítésen még én voltam a leggyorsabb, aztán az elődöntő következett, ahol történt egy kis akció előttem, de sikeresen kimaradtam belőle” – kezdte a nap történéseit a Volland Racing versenyzője. „Egyből kimentem Jokerre, aztán végig a harmadik helyen haladtam, az utolsó kanyarban azonban megelőztek, így negyedik lettem, és nem jutottam be a döntőbe. Sikerülhetett volna jobban is ez a hétvége, az elődöntőt leszámítva nem volt rossz a tempóm, de kicsit mindenben balszerencsés voltam.”

A tavalyi bajnoki harmadik helyezett a ponttáblázat éllovasaként érkezett Svédországba, és a rosszabb hétvége ellenére is csak egy egység lemaradásba került fő ellenfeléhez, a döntőt megnyerő Ulrik Linnemannhoz képest. Krisztián most hosszú nyári szünet elébe néz, legközelebb csak szeptemberben ül vissza Skoda Fabiájába.

„Kicsit balszerencsésen alakult az év első fele, a nyitóversenyen a döntőben leállt a motor, onnan hiányzik néhány pont. Az angliai hétvége jól sikerült, aztán most is történt egy-két balszerencsés dolog. Ennek ellenére jónak tartom a szezonom, harcban vagyunk az első helyért, és ez a lényeg. Általában rendelkeztem a kellő tempóval, még ha nem is mindig én voltam a leggyorsabb. Rajtam kívül álló okok hátráltattak inkább, most az elődöntőt én rontottam el, de a féltengelytörés nem az én hibám volt, nem én ütöttem meg az autót. Ha valamire szükségem lesz a továbbiakban, az egy kicsivel több szerencse” – összegezte az idény első felét Krisztián.

A svéd verseny eredménye: 1. Ulrik Linnemann; 2. Espen Isaksatre; 3. Ondrej Smetana; 4. Artis Baumanis; 5. Timur Shigabutdinov; (…) 11. Szabó Krisztián.

A Super 1600 bajnokság állása három forduló után: 1. Ulrik Linnemann; 62; 2. Szabó Krisztián 61; 3. Timur Shigabutdinov 52; 4. Artis Baumanis 45; 5. Janno Ligur 37.

Következő verseny: Loheac, Franciaország, szeptember 3-4.

Forrás: www.formula.hu – RSS