Szabó Krisztián győzelemre tör Olaszországban

Szabó Krisztián győzelemre tör Olaszországban

Öt verseny, öt különböző győztes – ezt hozta eddig az FIA Autocross Európa-bajnokság Buggy 1600-as kategóriájának 2014-es versenyfutása. Továbbra is sokan esélyesek a bajnoki címre, ezért sorsdöntő lehet, hogy kinek sikerül elsőként dupláznia. Az év első versenyén Szabó Krisztián nyitotta a győztesek sorát, és most a második lépést is ő tenné meg elsőként.

A magyar versenyzőnek korábbról rengeteg emléke és tapasztalata van már hasonlóan kiélezett bajnoki küzdelmekről, hiszen 2009-ben 4, 2010-ben 1 pont előnnyel lett Európa-bajnok a juniorok között. A tavalyi évet illetően a pontok ugyan valamivel könnyedebb végső sikerről árulkodnak, ám aki végigkövette Krisztián évét, az jól tudja, egyáltalán nem volt könnyű megszereznie a Buggy 1600 felnőtt Európa-bajnoki címét. Többször is a B-döntőből kellett magát felverekednie, és egyszer sem hibázhatott. Nem is tette, így az olaszországi Maggiorában rendezett szezonzáróra már Európa-bajnokként utazhatott.

Maggiora hagyományosan minden évben az Európa-bajnokság záró futamának ad otthont, így erről a pályáról Krisztiánnak különösen élénk emlékei vannak, hiszen 2010-ben például itteni 2. helyével biztosította be második junior Eb-címét. 2009-ben és 2013-ban viszont már a bajnoki cím birtokában utazott a helyszínre, és érdekes módon csak ez a két verseny nem sikerült jól számára Olaszországban: 2009-ben a juniorok között 10., tavaly a Buggy 1600-ban 9. lett a számára tehát már tét nélküli megmérettetésen.

Amikor viszont volt tét, akkor Krisz minden egyes alkalommal a dobogón végzett Maggiorában. A már említett 2010-es junior Eb-címet érő 2. hely mellett van két Buggy 1600-as 3. helye is 2011-ből és 2012-ből. A nagy tét és Maggiora kombinációja eddig tehát mindig szerencsét hozott Krisznek, és ez remélhetőleg idén sem lesz másként. Ami viszont mindenképp más lesz, az az, hogy ezúttal rendhagyó módon nem a szezonzáró futamot rendezik itt, hanem a most hétvégén következő hatodik fordulót. Az Eb-címvédő magyar kiválóság jelenleg 59 pontjával a 4. helyet foglalja el a bajnoki tabellán, hátránya 10 pont az éllovas René Mandellel szemben. A mínuszolásokat is figyelembe véve, még szorosabb az állás, úgy Krisz hátránya mindössze 3 pont német riválisával szemben.

,,Nagyon szeretem a maggiorai pályát. Ez egy nagyon technikás, jó pálya, élvezetes vonalvezetéssel. Mindig a szezon utolsó futamát szokták itt rendezni, ezért most kicsit szokatlan lesz, hogy előbb, a bajnoki címért folyó versenyfutás egy korábbi szakaszában érkezünk ide, de a tét most is nagy, mert nagyon szoros a bajnokság, és nem szabad hibázni. Megint leszünk jó sokan, hiszen az előzetes nevezési lista alapján 35 induló lesz csak a mi kategóriánkban. Közülük ezt a versenyt én szeretném zárni az 1. helyen. Az egyik kedvenc pályámról van szó, ahol többször is álltam már dobogón, de győzni még nem tudtam. A szezonnyitón nyertem utoljára, úgyhogy most már rajtam a sor megint, muszáj nyerni! A francia fordulót követően a nagy távolság miatt nem jöttünk haza, most is itt vagyunk az óceánparton, és pihenünk kicsit a csapattal, élvezzük a nyarat. Péntektől aztán újból csak a versenyzésre fogok koncentrálni, és egyértelműen a győzelem lebeg majd célként a lelki szemeim előtt” – tekintett a maggiorai Eb-futam elé Szabó Krisztián.

 

Az FIA Autocross Európa-bajnokság állása 5 futam után – Buggy 1600: 1. Mandel: 69 pont, 2. Anacleto: 64, 3. Buddelmeyer: 61, 4. Szabó: 59, 5. Sekanina: 54, 6. Feuillade: 53.

A Nemzetek Kupája állása 5 futam után: 1. Csehország: 237 pont, 2. Németország: 195, 3. Magyarország: 159, 4. Franciaország: 124, 5. Hollandia: 88.

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Share: