Szabó Krisztián: Nehéz kezdet, pozitív vég

USA

2015. augusztus 8. szombat, 22:21

Küzdelmesen indult, de annál pozitívabb véget ért az amerikai ChampTruck World Series kamionos bajnokság idei hatodik fordulója Szabó Krisztián számára, aki két, egyaránt műszaki problémából fakadó kiesés után két győzelemmel és további két dobogós helyezéssel tette sikertörténetté a Virginia International Racewayen teljesített versenyhétvégéjét.

Az időmérő edzésen még minden a legnagyobb rendben volt, hiszen a magyar pilóta rögtön egy pole-pozícióval tért vissza a Truck Race Team USA 23-as rajtszámú Volvo VNL670-esének a volánja mögé, így feledtetve végleg a legutóbbi forduló alkalmával, St. Louisban elszenvedett szerencsétlen bukása következményeit.

Az első futamban azonban utolérte őt a technika ördöge: lecsúszott egy levegőcső a helyéről, ami miatt elment az összes levegő a rendszerből, így Krisztián nem tudta kinyomni a kuplungot, és kénytelen volt félreállni. A második futam újabb nem várt megpróbáltatásokat tartogatott a számára: ezúttal a fék melegedett túl, és emiatt kellett biztonsági okokból idő előtt befejeznie a versenyt.

Két nullázással kezdeni egy versenyhétvégét sosem jó, különösen akkor nem, amikor maga a pilóta egyik esetről sem tehet. A korábbi háromszoros autókrossz Európa-bajnok azonban csak előrefele tekintett, és a harmadik előfutamban egy fölényes győzelemmel állította rá egy másmilyen, sokkal pozitívabb görbére virginiai hétvégéjét. A negyedik futamban sem adta sokkal alább, itt az utolsó helyről indulva jött fel a 3. helyre a leintésig, majd az ötödik futamban egy újabb győzelem következett a sorban. Ennek a futamnak a vége felé viszont megint rakoncátlankodni kezdett a fék, ami a hétvége fénypontját jelentő Podium Race előtt kicsit aggasztó előjel volt.

Krisztián végül ezt a futamot is kiváló eredménnyel abszolválta, és a továbbra is fennálló fékprobléma ellenére nagy csatában a második helyre hozta be csapata 800 lóerős monstrumát, feltéve a koronát hétvégi teljesítményére.

„Örülök, mert úgy érzem, hogy a kezdeti nehézségek ellenére sikerült kihozni a hétvégéből a maximumot, és a végére minden egészen jól összeállt. Nagyon élveztem a versenyt, és jó volt végre egy az eddigieknél hosszabb, igazán jó vonalvezetésű pályán menni. Úgy érzem, egy összességében sikeres hétvége végére teszünk most pontot, és mostantól készülünk a bajnokság soron következő, szeptember 11-13-i fordulójára” – mondta el Szabó Krisztián.

Forrás: www.formula.hu – RSS