Szaka és Pylypec könnyedén hozta az első feladatokat a taskenti férfi világbajnokságon

eres Rolandot és Kovács Ricsit követően további két magyar győzelemmel folytatódott a taskenti felnőtt férfi világbajnokság. Az Üzbegisztánban zajló eseményen Szaka István, valamint Pylypec Maksym is győzelemmel mutatkozott be, fiatalabb türkmén, illetve tádzsik ellenfeleket győztek le.

Az ukrán színekben U22-es Eb-bronzérmes, de immáron magyar színekben bokszoló Pylypec Maksym semmit sem bízott a véletlenre az első összecsapásán. Az első percben tudatosította, hogy ki az úr a háznál, az idei Ázsia U22-es bajnokságon bronzérmes tádzsik Dovud Mahkamov nem tudta a nagy tempót felvenni.

Az első menetet magabiztosan hozta Pylypec, amelyre még rátett néhány lapáttal, és egyhangú pontozásos győzelmet aratott, így a legjobb harminckettő között a 2021-es világbajnok és tokiói olimpikon japán Szevon Okazava ellen tesztelheti jelenlegi taktikai, és technikai tudását.

Az esti program első párjában lépett ringbe Szaka István, aki idén nagy elánnal vetette bele magát a munkába, és kiemelkedő formában bokszolt több versenyen is. Szakának is közép-ázsiai ellenfél jutott, a 20 esztendős, tavalyi Ázsia-bajnokságon szereplő türkmén Dovlet Muhanov került az útjába. Szaka más ritmusban kezdte meg kettejük összecsapását, és bedarálta türkmén ellenfelét a mérkőzés legelején.

Pisti ezúttal is, mint idén több alkalommal, jobban osztotta be az erejét, és három meneten keresztül volt képes tartani önmaga tempóját. Szakának is komoly riválisa lesz a következő körben a harminckettő között, az első helyen kiemelt Vb-ezüstérmes kazah Mahmud Szabirhan vár majd rá.

„Sima mérkőzésen jutott túl Maxim fiatalabb tádzsik ellenfelével szemben. Kiváló lábmunkájának, és kemény ütéseinek köszönhetően fölénybe került azonnal, és kétség sem férhetett a győzelméhez. Szaka István szokásához híven nagy lendülettel kezdte meg a mérkőzést, amely maximálisan kitartott a végéig. Sima, egyhangú pontozásos győzelmet aratott Pisti, becenevéhez hűen vadkanként dominálta végig a mérkőzést” – mondta Régi Dániel a mérkőzéseket követően.

A magyar csapat harmadik napi eredményei Taskentben:

54 kg, a 32 közé jutásért: Szaka István – Dovlet Muhanov (türkmén) 5:0

71 kg, a 32 közé jutásért: Pylypec Maksym – Dovud Mahkamov (tádzsik) 5:0

A negyedik napi párosítások:

51 kg, a 32 közé jutásért: Bernáth Attila – Daniel Aszenov (bolgár)

63.5 kg, a 16 közé jutásért: Kovács Richárd – Lounes Hamraoui (francia)

Hajrá, magyar ökölvívás!