Szira Zsófia szenzációs aranyérme mellé négy ezüst, és két bronz az ifjúsági Eb mérlegünk

Véget ért a jereváni ifjúsági Európa-bajnokság és szerencsére öt magyar is érdekelt volt a végjátékban. Szira Zsófia révén a magyar delegáció egy aranyéremmel zárta a döntőket, míg Horváth Laura, Komjáthi Nóra, Kovács Nikolett, valamint Nileborg Krisztián egyaránt ezüsttel térhet haza. A magyar éremtermés így összesen egy arany-, négy ezüst-, és kettő bronzérem ezen a fantasztikus ifjúsági Európa-bajnokságon.

Horváth Laura élete legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy a döntőbe jutott, miután nagy bravúrral meg tudta fordítani az elődöntőjét, szinte lehetetlen helyzetből. A tavalyi ifi vb-n is szereplő tehetségünk az oroszok veretlen junior Európa-bajnoka, Karina Korobova ellen meccselt az aranyéremért, és a nagy rutinbeli különbség ellenére felvette a kesztyűt, nemcsak képletesen értve. Laura a harmadik menetben ismét a legjobbját nyújtotta, és az orosz ökölvívó akkor többször is bajba került. Ez nem volt elegendő a mérkőzés megfordításához, de Laura ezüstérme messze eddigi legjobb eredménye.

Kovács Niki három Eb-bronzérmet gyűjtött be 2019-ben, 2021-ben, illetve 2022-ben, és akárcsak Laura, az elődöntőben sikerült fordítania, így döntőbe jutott a 70 kilósok között. Niki a kétszeres junior Európa-bajnok román Amalia Nita ellen is nagyot küzdött, mint minden alkalommal, de a nagyobb technikai tudás előtt meg kellett hajolnia.

Komjáthi Nóra a 81 kilóban a bolgár Aleyna Mehmed legyőzésével jutott be a döntőbe, ahol a nehézsúlyból lefogyasztó orosz Szofija Ohotnyikova várt rá. A juniorok között Európa-bajnok orosz ökölvívó nagyobb sebességgel, pontosabban bokszolt, így Nóri ezüstérmet szerzett, amely számára is élete legjobbja.

Szira Zsófia a tavalyi ifjúsági világbajnokságot baleset miatt ki kellett hagyja, de szerencsére erre az Európa-bajnokságra idejében felgyógyult. A verseny egyik legkellemesebb meglepetése volt, mert nemcsak a tavalyi junior Európa-bajnokot, a lengyel Sandra Van der Zandent győzte, hanem a döntőben a német Sara Glaser sem tudta az útját állni. Zsófi minden menetben jobb volt, mint német riválisa, így Európa-bajnoki címet szerzett az örmény fővárosban.

A férfiaknál junior Eb-aranyérmesünk, Nileborg Krisztián három győztes meccset követően az orosz Matvej Varakin elleni döntőt követően a dobogó második fokára állhatott fel. Krisztián még az első mérkőzésen sérülést szenvedett a jobb kezén, így jutott el a fináléig, ahol csak megosztott pontozással kapott ki. A férfi csapat tagjai közül Zsigó Csaba, és Oláh Levente bronzéremmel zárták ezt az örményországi versenyt.

A magyar válogatott 14 tagja harcolt az érmekért, és heten az elődöntőig, míg káprázatos módon öten a döntőig jutottak. A négy női döntős eredmény minden idők egyik legjobb magyar teljesítménye az ifjúsági Európa-bajnokságok történetében.

„Laura bátran, harcosan küzdött a sokkal rutinosabb orosz ellen. A harmadik menetet el is hozta, jobb kondiban volt, mint ellenfele. Arannyal felérő ezüst az övé!

Niki két remek győzelemmel jutott be a döntőbe, ahol a torna egyik legjobbja várt rá. Niki nehezen tudott közel kerülni a jól mozgó ellenfeléhez, az többször megelőzte hosszú pontos egyeneseivel. Niki végig elszántan harcolt, és végre három Eb-bronzérem mellé egy fényesebbet is begyűjtött.

Nóri nem bírta a nyomást, amit az orosz helyezett rá, keveset ütött, így a második menetben vége lett a döntőnek. Nóri ezüstérme eddigi legjobb eredménye.

Zsófi fantasztikus volt ma! Tavaly ősszel már legyőztük egyszer a német versenyzőt, és remek bunyóval sikerült ezt megismételni. Sima első két menet után a harmadikban fáradtan is tudott többször ritmust váltani, így egyhangú pontozással lett Európa-bajnok!

Köszönettel tartozom a felkészítő edzőknek: Tóth László, Ráth Miklós, Egresits Tamás és Rácsai András. Fantasztikus munkát végeznek otthon!” – foglalta össze a döntős napot Seres Attila.

„Nileborg Krisztián megosztott pontozással kapott ki az orosz ellenfelétől, miután sérüléssel bokszolta végig az Európa-bajnokságot. Férfiasan beleállt a küzdelembe, az orosz szabálytalankodott, tolta, nyomta, nem nagyon engedte érvényesülni Krisztiánt. Úgy gondolom, hogy a jövő az övé, nagyon jól teljesített a vereség ellenére is.

Ezúton szeretnék minden klubedzőnek is köszönetet mondani, nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Szeretnék az egész csapatnak gratulálni, hosszú menetelést vittünk véghez, sűrű volt a program, de maximálisan megoldották a feladatot” – mondta Ács József a férfi döntőket követően.

A magyar csapat nyolcadik napi eredményei:

Női 50 kg, döntő: Horváth Laura – Karina Korobova (orosz) 0:5

Női 70 kg, döntő: Kovács Nikolett – Amalia Nita (román) 0:5

Női 81 kg, döntő: Komjáthi Nóra – Szofija Ohotnyikova (orosz) – döntő fölényes vereség a második menetben

Női +81 kg, döntő: Szira Zsófia – Sara Glaser (német) 5:0

Férfi 71 kg, döntő: Nileborg Krisztián – Matvej Varakin (orosz) 1:4

Hajrá, magyar ökölvívás!