Szakadék a mezőnyben

Papírforma eredmények, nagy különbség és kevés izgalom jellemezte a kiemelt leány-kadetbajnokság nyolcas döntőjét, amelyben az idősebb játékosok vitték a prímet.

Lakner Gábor Különösebb izgalmak nélkül, mondhatni a papírformának megfelelően alakult a kiemelt leány-kadetbajnokság nyolcas döntője, amely a Csata DSE sikerével ért véget. A fináléban – ahogy arról beszámoltunk – 81-54-re győzött a Tursics Sándor és Tursicsné Iván Kriszta által irányított alakulat a Vasas Akadémia együttese ellen, a bronzérmet a Soproni Darazsak Akadémia szerezte meg.

A juniorok küzdelemsorozatában ugyanez a három csapat állhatott fel a dobogóra, akkor a soproniak voltak a legjobbak, a Csata bronzérmes lett, a Vasasnak pedig akkor is a második hely jutott. A Csata DSE sikereinek értékét növeli, hogy ők szinte ugyanazzal a csapattal álltak ki mindkét nyolcas döntőben.

csatakadett

A bajnok Csata DSE

Tursics Sándor, a Csata DSE irányítója a mérkőzés után elmondta, előzetesen nem számított az aranyéremre:
„Nehezen lendültünk játékba, sok problémával küszködtünk, de ahogy haladtunk előre, kezdtünk összeállni. A döntőben nagyon jó és szerintem bravúros teljesítményt nyújtottunk. Rendkívül elégedett vagyok a játékosokkal, gyakorlatilag hibátlanul oldották meg a taktikai feladatokat.”

A Vasas edzője, Eördögh Edit leginkább a tüzet és a hitet hiányolta csapatából a döntőben:
„Az előző mérkőzések alapján azt gondoltam, nem lesz ilyen hitehagyott a csapatom. Nem volt olyan vezérünk, aki kirángatta volna a többieket a melankóliából. Beleültünk a mérkőzésbe, pedig nem ez jellemtő ránk. A négy nap alatt végig űztük-hajtottuk az ellenfeleket, most pedig másfél méterről néztük őket. Sokkal többet vártam, van bennem hiányérzet.”

A bajnokcsapat edzője, Tursics Sándor arról is beszélt: nem egészséges, hogy ekkora különbségek vannak a csapatok között. Valóban hatalmas volt a szakadék a legjobbak és a mezőny hátsó felében végzettek között, nem is beszélve azokról, akik nem jutottak el a nyolcas döntőbe.

A véleményében osztozik Mészárosné Kovács Andrea, az U16-os válogatott szövetségi edzője is, aki nem volt elégedett a látottakkal:
„A rendezés nagyon jó volt, a BEAC kitett magáért, az már nem rajtuk múlt, hogy kevés volt a magas színvonalú mérkőzés. Napról napra több volt a néző, a döntőre pedig teljesen megtelt a csarnok, amit jó volt látni. Meglepett, hogy az utolsó napon az ötödik és a hetedik helyért játszott mérkőzések tartogattak csak izgalmakat, a bronzmérkőzés és a döntő a huszonötödik percre eldőlt.”

gerebenlivia

Gereben Lívia második nyolcas döntőjében lett pontkirálynő

A szakember a 15-16 évesek játékát figyelte, a bajnokság kiírásának értelmében pedig a 17 évesek is játszhattak. Nem meglepő módon ők vitték a prímet, az All Star-csapat tagjai kivétel nélkül az U18-as válogatottból kerültek ki.

„Érthető, hogy legtöbbször az idősebbek vállalják a vezető szerepet, de az Európa-bajnokságon a fiatalabbnak kellene előlépniük úgy, hogy a hazai versenyrendszer ezt nem teszi lehetővé. A tizenöt-tizenhat évesek között kevés volt a jó teljesítmény, de azért találni ügyes gyerekeket a korosztályban. Június huszonkilencedikén kezdjük meg a felkészülést, és a látottak alapján is azt mondom, lesz min dolgoznunk.”

Ahogy már említettük, az All Star-csapatban rutinosabb játékosok kaptak helyet, akiktől várható is volt a jó teljesítmény. Gereben Lívia (Kecskemét), Juhász Dorka (Pécs), Czukor Dalma (Sopron), Bernáth Réka (Vasas) és Lelik Réka (Csata) volt a legjobb az edzők szavazatai alapján, utóbbi a finálé legjobbjának járó elismerést is kiérdemelte teljesítményével. A legjobb védőjátékos Boros Dorka (Csata) lett, a legtöbb pontot és lepattanót egyaránt Gereben Lívia (Kecskemét) gyűjtötte. Igazi bravúr, ugyanis a juniordöntőn is ő lett a pontkirálynő.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS