Szalai Tamás a kajakválogatók nagy vesztese

Szalai Tamás és Kammerer Zoltán

Szalai Tamás és Kammerer Zoltán

Tizennégy klub 40 versenyzője alkotja a magyar kajak-kenu válogatottat, akik majd öt hét múlva képviselik hazánkat az olimpiai kvótavadászatnak is beillő világbajnokságon. A jochapress.hu egyetlen nevet hiányol a sorból: Szalai Tamásét, akivel csúful elbántak az illetékesek.

Ne kerülgessük a forró kását! Az MKKSZ elnökségére gondolok, amelynek tagjai megadták a hátországot Csabai Edvin szövetségi kapitánynak és Storcz Botond vezetőedzőnek ahhoz, hogy finoman szólva is nem egészen korrekt módon járjanak el a szezonban a bakui Európai Játékokkal bezárólag K-2 1000 méteren toronymagasan legjobbnak bizonyult Kammerer Zoltán – Szalai Tamás duóval szemben.

Természetesen a kvóta az oka mindennek, hiszen Milánóban bevallottan az a legfontosabb: minél több kvótát begyűjteni a jövő évi olimpiára. Nem is lett volna baj, ha a felkészülés kezdete előtt világosan és egyértelműen elmondják (írásba adják), hogy márpedig a férfiaknál a Vb-n nem lehet duplázni! Ha ezt egyértelművé teszik, akkor Szalai nyilván nem ül össze Kammererrel, hanem bárki mással, akinél nem áll fenn a duplázás veszélye.

A szakvezetés azonban ezt nem tette meg, az öt év előtt még Európa-bajnok (K-1 500 m) Szalai pedig nagy naivan azt hitte: ha jól szerepelnek, meg is lesz a gyümölcse. A „szöviben” pedig nyilván úgy gondolkodtak, duplázás nem jön majd létre, ha pedig netán mégis, akkor majd csak elkenik a dolgot valahogy, amúgy magyarosan. (A hölgyeknél lehet duplázni – az egy másik világ…)

Hát az érdekeltek pechére, a Kammerer-Szalai kettős egyértelműen a legjobbnak bizonyult. A Csabai-Storcz kettős pedig közölte: Kammerer csak egy hajóban rajtolhat, a háromszoros olimpiai bajnok pedig minimum megkérdőjelezhető módon a négyest választotta. Szalaival pedig közölték, ő is tagja a válogatott keretnek, tehát indulhat a második, egyben utolsó válogatón.

A Fábiánné Rozsnyói Katalinnál készülő Szalait tehát lenullázták, hiszen néhány hét alatt a lehetetlennel határos egy „vadonatúj” egységnek nyernie – nem is sikerült a Dombi Rudolf – Szalai Tamás kettősnek sem. Megvallom, csodálom, hogy Szalai egyáltalán belevágott ebbe a számára még reményfutamnak is csak jóindulattal nevezhető válogatóba, amiről feltehetően ő is tudta, mi lesz a végeredménye.

A 28 éves Szalai nem megy messzire a kivételes sportemberi erényeinek hangoztatásával és a vele járó gratulációval. Bármi is lesz Milánóban a párosok versenyében az eredmény, a jochapress.hu-nál Szalai Tamásnak kellett volna indulnia! Amennyire dicséret illeti őt a „nagy átverés” utáni hozzáállásáért, annyira nem lehet egyetérteni a „Nagy Bajnok” Kammererrel, aki meg sem próbált kiállni partnere mellett. Pedig ha úgy áll hozzá, mint ahogy nem tett, akkor könnyen izgalmas végkifejletnek lehettünk volna tanúi.

Forrás: www.jochapress.hu – RSS