Portugál hódításra készen

Kisebb vírus szaladt át a kajak-kenu válogatott nagy részén, ettől függetlenül erős küldöttség utazott a portugáliai Montemor-o-Velhóban csütörtökön kezdődő ifjúsági és U23-as világbajnokságra. Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző szerint nem okozhat gondot, hogy nem sikerült előzetesen felmérni a nemzetközi mezőnyt.

reb Egy éve az idei vb-hez hasonlóan kacifántos nevű városban, Mantes-en-Yvelinesben rendezték meg a korosztályos kajak-kenu Európa-bajnokságot. Az eredményességen túl fontos szempont volt, hogy a magyar szakemberek felmérhették a nemzetközi mezőnyt, egy-két számban akár sakkozhattak is azzal, hogy kit indítanak.

lakatos_takacs_szalmas_peter_szeged

Lakatos Zsanett és Takács Kincső: világbajnokként a világbajnokságon  •  Fotó: MKKSZ

Az idén nem lesz lehetőség a világbajnokságot megelőző ellenfélmustrára, hiszen az ifjúsági és U23-as kontinensviadalt ezúttal csak szeptemberben tartják. Nem mintha komolyabban befolyásolná a mindig és mindenhol esélyes magyar küldöttség szereplését a csütörtökön Montemor-o-Velhóban kezdődő korosztályos vébén.

„Minden számban erős egyéniségek alkotják a társulatot – összegez Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző. – A válogatott nagy része ugyan kisebb vírusfertőzésen esett át, de már mindenki jól van. Az U23-as versenyzőknek talán kicsit bekavart a hétvégi felnőtt világbajnoki válogató, az ifjúságiak viszont zavartalanul készülhettek.”

Az már a hazai megméretések előtt valószínűsíthető volt, hogy Hajdu Jonatán a korosztályos és felnőtt vb-n is érdekelt lesz. A szakember szerint Portugáliában elsősorban az a cél, hogy hogy a dunaújvárosi fiatal jó pályát menjen, és hasznos tapasztalatokat szerezzen Milánóra, ahol már olimpiai kvótáért száll harcba.

A szolnoki válogatón azonban bővült az utánpótlás- és felnőtt-világversenyen indulók névsora, ugyanis az alig 17 éves Homonnai Luca a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics oldalán, K2 200 méteren megszerezte az indulási jogot a vb-re. Hüttner szerint ő egyike azoknak, aki éremért harcolhat (mindkét egyéni számában) a csütörtökön kezdődő viadalon. A Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenukettős világbajnokként egyértelműen favoritnak számít, de a szakember nem is folytatja a felsorolást, hiszen a társulat több tagja is szép szereplésben bízhat. Csütörtökön és pénteken az elő- és középfutamokat, szombaton és vasárnap pedig a középfutamokat és finálékat rendezik meg.

Csak emlékeztetőül: egy éve hazai környezetben, Szegeden 10 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérmet szerzett a válogatott a vb-n.

A montemor-o-velhói ifjúsági és U23-as világbajnokság ajánlóját itt nézheti meg.

 

IFJÚSÁGI ÉS U23-AS KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, MONTEMOR-O-VELHO (PORTUGÁLIA)
A MAGYAR KERET
Ifjúságiak
Fiú kajak.
K1 1000 m: Kopasz Bálint, K1 200 m: Kuli István, K2 1000 m: Béke Kornél, Mayer Keán, K2 200 m: Mozgi Milán, Kuli István, K4 1000 m: Kopasz, Piller Kristóf, Mozgi, Györgyjakab Máté. Fiú kenu. C1 1000 m: Moldován Milán, C1 200 m: Czakó Péter, C2 1000 m: Koleszár Zoltán, Moldován, C4 1000: Koleszár, Moldován, Krasznai Péter, Némedi Konrád. Leány kajak: K1 500 m: Homonnai Luca, K1 200 m: Homonnai, K2 500 m: Racskó Fruzsina, Sólyom Dóra, K4 500 m: Racskó, Sólyom, Jenei Virág, Gazsó Dóra Alida. Leány kenu: C1 200 m: Nagy Bianka, C1 00 m: Nagy, C2 200 m: Bónyai Regina, Molnár Rebeka.
U23-asok
Férfi kajak.
K1 1000 m: Bogár Gábor, K1 200 m: Birkás Balázs, K2 1000 m: Noé Zsombor, Vass Péter, K2 200 m: Horváth Bence, Szomolányi Máté, K4 1000 m: Noé Bálint, Ilyés Róbert, Bogár, Koleszár Mátyás. Férfi kenu. C1 1000 m: Szabó Kristóf Zoltán, C1 200 m: Hajdu Jonatán, C2 1000 m: Viola Viktor, Fekete Ádám, C4 500 m: Viola, Fekete, Petkó András, Forgó Christopher. Női kajak. K1 500 m: Bodonyi Dóra, K1 200 m: Lucz Dóra, K2 500 m: Hagymási Réka, Hagymási Anita, K4 500 m: Horváth Alexandra, Simán Fanni, Bodonyi, Szabó Ágnes. Női kenu. C1 200 m: Takács Kincső, C2 200 m: Takács Kincső, C2 500 m: Lakatos Zsanett, Takács.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS