Százhuszonöt klubot támogat a teniszszövetség

image

Együtt a pályán címmel a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) programot indít, amelyen keresztül 125 klubnak nyújt támogatást.

    Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a program révén mintegy hétezer gyermek csatlakozhat a sportághoz.
    „A szakmai támogatáson, edzőképzésen és felszereléseken túl 12 millió forintot osztunk szét az év végéig” – jelentette ki a szövetség vezetője.
    Richter Attila főtitkár kiemelte, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság Sport XXI. programjának keretében az eredményességi táblázat alapján eddig 34 klub részesült támogatásban, csakhogy Magyarországon közel 600 egyesület működik. Az új juttatásból azok a nagyobb klubok részesülnek, amelyek az elmúlt két évben nem kaptak támogatást, emellett mintegy száz egyesületnek ahhoz nyújtanak segítséget, hogy helyi szinten tegyenek a teniszsportért.
    Jelentkezni péntektől lehet, a pályázatok leadási határideje június 15.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.