Bár már hét hónapos a Jövő Bajnokai program, a felmérők sorozatában mégis premierre került sor: a kiemelt eseményeken első ízben versengtek a fiatalok nyitott uszodában. Ez persze igazán stílszerű volt Szegeden, a napfény városában – ahol egyébként a helyi úszóklub centenáriumát is megünnepelték.
Száz éve alapították a Szegedi Úszó Egyletet, ennek megünneplését kötötték össze a Jövő Bajnokai program kiemelt felmérőjével – amelyet szokás szerint a MÚSZ TV is élőben közvetített.
Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Nagy Attila, a SZÚE elnöke megköszönte a Magyar Úszó Szövetség támogatását, mint mondta, a Jövő Bajnokai program keretében kapott összegek fantasztikus távlatokat nyitottak a szegedi úszóklub életében. A helyiek büszkék az első száz évre, de mint mondják, a második száz még eredményesebb lehet, különösen a Gellért Gábor vezetőedző által irányított, új alapokra helyezett szakmai programnak köszönhetően.
Kiss László szövetségi kapitány szintén megemlítette, hogy Szeged rendkívül sokat adott már a magyar úszósportnak, és a jelen és a jövő is fényesnek ígérkezik, hiszen mind a klub, mind a Bán Sándor vezette Dél-Alföldi Régió több igen tehetséges versenyzőt vonultat fel az utóbbi időszakban.
Czene Attila, aki innen indulva lett olimpiai bajnok, a létesítményfejlesztés fontosságáról beszélt, hiszen, mint mondta, ő annak idején azért kezdett el úszni, mert akkor készült el a szegedi uszoda. Ezért is lényeges, hogy a városban végre megvalósuljon az oly régóta áhított fedett létesítmény megépítése, tette hozzá Czene Attila – ennek fontosságáról egyébként a Csongrád megyei szövetség elnöke, a klub főtámogatója, Haász Ákos is szólt rövid beszédében.
A napfényes felmérő kiváló hangulatban zajlott, de különösen váltak igazán vidámmá az ifjú indulók, amikor – a hagyományokhoz és a hely szelleméhez méltóan – Czene Attila elővette a patrónusoknak is járó sárga zsákból az úszónadrágját, és beugrott egy közös tempózásra a gyerekekhez. Sőt, a legvégén még a kicsikkel a Magyar Úszás Napjához szánt reklámspot felvételében is szerepet vállalt, amikor együtt kiabálták a kamerának: ,,Mi is ott leszünk!”
Merthogy ez a következő állomás a Jövő Bajnokai program valamennyi résztvevőjének: részvétel a Samsung Olimpiai Úszófesztiválon június 21-én, Balatonfüreden. Kivételesen nem 200 vegyesen, hanem 2021 méteren, a Balatonban.
fotó:Szaka József
A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.





