Szegedi találmány forradalmasíthatja a kajak-kenu edzésprogramot

image Eddig huszonhat szegedi sportolót elemeztek ki azzal a speciális eszközzel, amely a kajak-kenu hazai edzésprogramját helyezheti új alapokra. Szabó Gábor rektor egy budapesti konferencián ismertette a mérőműszert.

Sport és innováció 2013 címmel egész napos konferenciát rendeztek csütörtökön Budapesten a Magyar Sport Házában. A Magyar Sporttudományi Társaság rendezvényének fővédnöke Szabó Gábor, a Szegei Tudományegyetem rektora volt, aki a Magyar Innovációs Szövetség elnökként egy a sportolók munkáját segítő mérő-adatfeldolgozó készülék projektjét is ismertette a hallgatósággal.

“Munkatársaimmal egy olyan eszközön dolgozunk, amely a kajakosok edzésprogramjának megkönnyítését hivatott szolgálni. Ez egy konkrét példája annak, hogy a tudománynak manapság milyen nagy szerepe lehet a sportban is” – árulta el a SZEGEDma.hu-nak Szabó Gábor akadémikus, az SZTE TTIK Fizikus Tanszékcsoport professzora. Kutatócsoportja egy kis mérőeszközt fejlesztett ki, melyet a hajóba behelyezve szolgáltat adatokat az edzőknek, a hajó mozgását kielemezve készít statisztikát a sportolók teljesítményéről. Bizonyos versenyzők esetében aszimmetrikus az evezés, az egyik oldalon erősebben húz, ami folyamatos korrigálásra kényszerít. Érdekes, korábban nem igazolt statisztikai összefüggések látszanak az adatok között, a húzás hosszának a szórásából például az evezés minőségére is lehet következtetni. “A rendszer még nagyon új, jelenleg is dolgoznak azon, hogy az edzők beépíthessék a hétköznapi munkába. Egyelőre még túl sok fizikai szakzsargonnal dolgozik, melyet rendszerezni kell azért, hogy az edzők a lehető legnagyobb hatékonysággal kezelhessék az adatokat. Ha ez sikerül, országos szinten is elterjeszthető lesz” – hangsúlyozta az akadémikus.

A projektet vezető Gingl Zoltán, az Informatikai Tanszékcsoport docense csoportjának fluktuáció-analízise és zajproblémákkal kapcsolatos kutatása világviszonylatban is elismert, így bár külföldön is léteznek hasonló eszközök, szaktudásuk kiemelkedővé teszi a hazai műszert. A szegedi versenyzők elsőként tesztelhették le a DÉMÁSZ támogatásával kifejlesztett mérőeszközt, eddig huszonhat sportoló munkájának adatait vetették össze.

SZEGEDma

Megosztás:
Share: