Széles Sándor poénjai is segítenek Virth Balázs tanítványainak

Virth Balázs kiváló úszókat irányít, tanítványai sorban szállítják a sikereket – a mostani nehezebb időszak, ám ilyenkor kell keményen dolgozni azért, hogy újabb (arany)érmeket szerezzenek a világversenyeken.

Virth Balázs (fotó: jochapress)

Sopron, Thaiföld, Tenerife – közte pedig a budapesti Duna Aréna:

a faltól falig úszást a helyszínek váltogatásával színesíti Virth Balázs csoportja, Milák Kristóf, Márton Richárd (mindketten BHSE) és Kapás Boglárka (UTE) jelenleg Sopronban gyűjti a kilométereket.

„Január első napjait a Duna Arénában töltöttük, most pedig Sopronban vagyunk immár második hete. Aztán következik két hét ismét Budapesten, majd jön három hét Thaiföldön. Az a cél, hogy Thaiföldre már úgy utazzunk, hogy »edzhető« állapotban legyenek a versenyzők. A meleg égövi táborban már nagyon erős munkát akarunk végezni” – mondta el Virth Balázs edző.

Ez persze nem jelenti azt, hogy eddig nem dolgozott keményen és komolyan a csapat, ám az ünnepi, már-már kötelező leállás után újra vissza kell verekedniük magukat az úszóknak a terhelhető szintre – és a 6-6500 méteres edzésekre.

Senkinek sincs könnyű dolga ilyenkor, sem az edzőnek, sem a versenyzőknek, de menni kell előre, mindenféle értelemben.

Széles Sándor

„Ha nehézségeink adódnak, átvészeljük néhány még Széles Sándortól tanult viccel, poénnal, mondással – árulta el Virth Balázs. – A humor fontos a munkában is. Sokan mondják, miért utazunk el Budapestről, hiszen a világ legjobb uszodájában készülhetünk. Ebben van igazság, a Duna Aréna valóban nagyszerű létesítmény, ám Sopronba is azért jöttünk el, hogy a versenyzők kiszakadjanak a hétköznapokból, és azért jöttünk éppen ide, mert itt korábban még nem edzőtáboroztunk. Kell az új inger, és kell a nyugalom is. Ezek az év eleji hetek sohasem könnyűek, de mindig mondogatom nekik, a legjobb dolog a világon, ha azt csinálhatjuk, amit szeretünk, ők ráadásul még sikeresek is abban, amit csinálnak.”

Virth Balázs valóban sikeres különítményt tudhat magáénak, ám kicsit mindegyik úszójával másként kell bánnia, Kapás Boglárka lelki nehézségekkel, betegséggel-sérüléssel terhelt esztendő után kapaszkodik vissza, Márton Richárdot sikeres év után úgy kell visszafogni, míg Milák Kristóf – nos, ő Milák Kristóf, bemutatni senkinek sem kell a világklasszist.

„Kristóf nagyon örült annak, hogy őt választották az év férfi sportolójának, bár nem számított a győzelemre – jegyezte meg a tréner. – Esetében visszatérő téma a számhalmozás, ennek megfelelően készülünk, ám ezt csak versenyeken lehet próbálgatni, így minden bizonnyal az áprilisi országos bajnokság is ennek a jegyében telik, bár a thaiföldi edzőtábor után is tervezünk egy versenyt, akkor ugyanis három hetet ismét Budapesten töltünk, s csak akkor következik a tenerifei három hét. Márton Ricsi valóban tele van tűzzel, esetében a versenyzést kell magasabb szintre emelni, és azt kell elérnünk, hogy bírja a sorozatterhelést. Más egy világbajnokságon középdöntőt úszni, mint egy kontinensviadalon. Emellett technikailag is van hová előrelépnie. De tele van motivációval: eddig nekem hitte el, hogy odaérhet a jók közé, a római Eb óta pedig már konkrét bizonyítéka is van rá.”

Kapás Boglárka gyűjteménye sok-sok érmet számlál, ám mert a tavalyi nehézségek miatt gyengébb évet zárt, akadnak, akik a vészharangot kongatják…

„Engem is meglepett, ráadásul betegen, sérülten, lelkileg mélyponton lett a vébén hetedik – mondta Virth Balázs. – Fizikailag utolérte magát, annak pedig rendkívül örülök, hogy ismét akar gyorson is úszni. Ismét új inger éri, erre pedig ebben a sportágban szükség van időről időre. Ismerem őt, tudom, hogy újra jó lesz, de meg is nyugtat, hogy látom a szemében, nagyon akar.”

(nemzetisport.hu)

Post Views: 1