A szeniorok – nemzetközi kategória szerint: Masters úszók – vették birtokukba a hétvégén a százhalombattai Kiss László-sportuszodát, itt zajlik a IV. rövid pályás szenior bajnokság.
,,A Magyar Úszó Szövetség nem csupán a Jövő bajnokaival foglalkozik, de a múlt nagyjaival is” – adta meg a felütést Kiss László szövetségi kapitány, aki ugyan maga nem állt rajthoz, de úgymond a rendező város képviseletében végig jelen volt a nevét viselő létesítményben. Nem csoda, sokat tett azért, hogy Százhalombatta vendégül lássa a bajnokság résztvevőit – akik nem voltak kevesen: több mint 300-an álltak rajthoz a különböző korosztályokban.
A múlt nagyjai közül többen is a ,,száraz jelenlétre” szavaztak mindazonáltal, avagy Hargitay András, Wladár Sándor, id. Cseh László például a parton maradt nosztalgiázni. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke is – ugyanakkor nem csupán régi történetek kerültek elő: idővel a szenior szövetség vezetői, így az elnök, Csaba László is csatlakozott, és immáron a 2021-es FINA világbajnokságot követő Masters világbajnokság is szóba került.
Ez az egyik olyan esemény, ami busás bevétellel kecsegtet hét év múlva Budapesten, hiszen, mint a nemzetközi viadalokon gyakran megforduló versenyzők megerősítették, egy Masters vb egyfelől rendkívül komoly verseny, melyre keményen készülnek a legjobbak, ugyanakkor a résztvevők hatalmas lökést adnak a turizmusnak, hiszen nem csupán úszni jönnek, de hozzák családjukat is, és a többségük felfedező túrákat tesz a rendező országban, a vb időszakán túl is. Azaz 2021-ben 14 ezer indulóval, és csaknem még egyszer ennyi vendéggel számolhatunk, az ő költéseik kiemelt tételt jelentenek majd a vb-költségvetés bevételi oldalán.
Időközben persze a medencében is zajlottak az események, avagy az egykori nagy klasszisok közül így is akadtak szép számmal, akik vállalták a fellépést, például Vermes Albán, Csikány József, sőt, Ukrajnából is érkeztek kiválóságok, élükön a magyarokkal régóta kiváló kapcsolatot ápoló Szerhij Feszenkóval. Ő a moszkvai olimpián 200 pillangón volt aranyérmes – és most is remek időket úszva nyeri az érmeket sorozatban, Battán például a 200 vegyesen elért 2:29.9-es ideje jobb volt, mint a nála 20 évvel fiatalabbak kategóriáját nyerő versenyző eredménye!
Mindenképp illik még megemlékezni a viadal legidősebb résztvevőjéről, az Egri Senior színeiben induló Karczag Szilárdnéról, aki az idén ünnepli 80. születésnapját, de fittebb, mint sok 50 esztendős, és természetesen több aranyérmet is szerzett! Rajta kívül egyébként több, 1940 előtt született induló is akadt, avagy ez is mutatja: nem kell a Szent Grált keresni – elég, ha úszik az ember; meglehet, nem lesz örökéletű, de hogy örökifjú marad, az biztos!
A teljes eredménysor a battai úszóklub honlapjáról érhető el:
fotó: Szaka József
A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.





