Dicséretére legyen mondva, hogy szakadt bicepsszel sem adta fel, felrakta a 146-os kőgolyót, s ezzel bebiztosította magának az ezüstérmet, pedig hát tudvalevő, hogy éppen ebben a számban különlegesen kemény terhelést kap a bicepsz. Az észak-ír Jonathan Kelly az EB-n egy ponttal kapott ki Csabától, most visszavágott, megérdemelt győzelmet aratott. Nem véletlen, hogy a külön a póznadobó számban kiírt világbajnoki versenyben is ő zsebelte be a világbajnoki aranyat. Csalódott volt a finnek háromszoros (könnyűsúlyú) Világ Legerősebb Embere viadal győztes Janne Hartikainen, akinek csak egy számban sikerült ‘szakaszgyőzelmet’ szereznie (az Atlas kővel gyaloglásban). Kelly a kilencből négy, Mészáros pedig két számban győzött. erdekesség, hogy a kanadai Miller is nyert két versenyt, de a lyukas számai miatt ez is kevés volt a számára a dobogóhoz, csak ötödik lett. A világbajnokság meglepetése a tatabányai Kiss Tibor volt, aki egyértelmű magabiztossággal a 4. helyen végzett.
Darázs Ádám, a sportág és az erősportok nemzetközileg is elismert, jelentős alakja ezzel a vb-vel fejezte be sportolói pályafutását.
1. Jonathan Kelly (eSZAK-ÍRORSZÁG) 84.0p
2. Mészáros Csaba (MAGYARORSZÁG) 80.0p
3. Janne Hartikainen (FINNORSZÁG) 79.5p
4. Kiss Tibor (HUN) 65.5p
5. Mike Miller (CAN) 49.5p
6. Michael Wohlrab (AUT) 49.0p
7. Javier Melfor (HOLLAND ANTILLÁK) 49.0p
8. Darázs Ádám (HUN) 40.0p
9. Alexander Cortean (ROM) 38.5p
10. Marco Trax (EST) 37.5p
11. Roni Kecskés (SRB) 21.5p
Forrás: Dobor Dezső






