Szépen csillog a Dunaferr bronzérme

roplabdaa.jpg

Esélyeshez méltó magabiztos játékkal szerezte meg a bajnoki bronzérmet a Dunaferr SE férficsapata. A dunaújvárosiak az utolsó összecsapáson is 3:0-ra győztek a Company Nyelviskola-Veszprémi RC ellen.

Az újvárosiak nem adtak esélyt a veszprémieknek, akik megpróbáltak becsülettel helytállni, de lélekben talán már feladták a küzdelmet, így rövid idő alatt befejeződött a csata. A lefújást követően az újvárosiak örömtáncot jártak a pálya közepén. Az ünneplést követően a Magyar Röplabda Szövetség elnöke, dr. Szabó József adta át az érmeket a Dunaferr játékosainak és edzőjének. Ezután természetesen hajnalig tartó ünneplés következett.

A bronzcsata után megkönnyebbülten nyilatkozott Ruffing Péter vezetőedző. „A bajnokság kezdetekor az is merész terv volt, hogy az első négy közé jussunk – magyarázta a tréner. – Ennek ellenére egész évben egyenletesen, jól teljesítettünk. A Veszprém elleni párharcban kijött a két csapat közötti tudásbeli különbség. Az év folyamán több szinten is találkoztunk, és mindig győztünk. A fiatalokra egész esztendőben komoly feladat hárult, de a hajrában is koncentráltak voltak. Két helyet javítottunk az elmúlt évhez képest. Bízunk abban, hogy ez nagy lökést ad majd a csapatnak a jövőre nézve. Köszönöm mindenkinek az egész éves teljesítményét.”

A szakosztályvezető Szemenyei István az utolsó mérkőzésen nem tudott személyesen megjelenni, de rögtön értesült a sikerről. „Boldog vagyok, hogy az év elején megfogalmazott célkitűzéseinket maradéktalanul teljesítettük – mondta a sportvezető. – A Magyar Kupában és a bajnokságban megszerzett bronzérmünk fényesen csillog. Köszönöm a szakmai stábnak és a játékosoknak, hogy együtt végigjártuk ezt az utat. Fiataljaink fejlődése nagy reményekre jogosít. A további előrelépéshez a jövőben is sokat kell dolgozni, és együtt kell maradnunk. Ebben a szezonban még vár ránk egy Országos Ifjúsági Kupa-döntő, ahol az aranyérmet szeretnénk megszerezni.”

A rutinos csapatkapitány, Tomanóczy Tibor egész évben rengeteget segített az együttes fiatal játékosainak, és stílusosan a bajnokság utolsó dunaújvárosi pontját ő szerezte. „Mind a három mérkőzést mi irányítottuk, csupán egy szettet engedtünk ki a kezünkből – vélekedett a tapasztalt röplabdázó. – Teljesen megérdemelt a harmadik helyünk. Úgy érzem, a csapat kihozta magából a maximumot. Reális ez a bronzérem, ennyi mindenképpen volt a csapatban. Nagy öröm ez, mert a bajnokság indulásakor a szakma az első ötbe sem várt minket. Köszönet mindenkinek, aki valamit is tett az eredményért.”
 

XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.